A közelmúltban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke köszönő és elismerő oklevelet adott át mindazoknak a Vöröskereszt szervezeteknek és községi képviselőknek, akik az európai szabványt meghaladva az önkéntes véradás terén sikerrel szerepeltek. A képviselőház klubjában megszervezett ünnepségen egy kisebb magyarkanizsai küldöttség jelent meg. Ők másodikok lettek a 11 leghumánusabb közösség között. Az első díjat 6,33 százalékkal Petrőc érdemelte ki, a magyarkanizsaiak 5,98 százalékot mutattak fel. Őket követték a verbásziak, temeriniek, zimonyiak, majd az első tizenegybe bekerült még Palánka, Újvidék, Zsablya, Belcsény (Beocsin), Inđija és Nagykikinda. Valamennyi vajdasági község, egy kivételével. A magyarkanizsaiak nevében Hodik Erzsébet, a Vöröskereszt titkára nyilatkozott az elismerésről.
– A tartomány először tisztelt meg bennünket azzal, hogy felfigyeltek erre a nagyon fontos és humánus tevékenységünkre. A véradókat, a szervezőket és magát a Vöröskereszt szervezetet díjazták. Létezik nálunk a szerbiai Vöröskereszt által alapított Leghumánusabb Közösség élnevezésű érdemrend, amit mi kanizsaiak 15 éven át folyamatosan megkapunk. Mindazok a közösségek kiérdemlik ezt, amelyek több mint 5 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhetnek. Ez azt jelenti, hogy 100 lakosonként 5 véradást tudnak felmutatni, s ezért már jár az emlékplakett. Folyamatosan, évről évre megkapjuk, az idén majdnem sikerült a 6 százalékot elérni, ami örömmel tölt el bennünket.
Mióta ilyen tevékenyek a magyarkanizsai véradók?
– Amióta a véradás elkezdődött Magyarkanizsán, 1955 óta. Mindig is jellemző volt a jó szándék, a segíteni akarás, s a községben folyamatosan és rendszeresen a Szabadkai Vérellátóval karöltve szerveztük az akcióinkat háromszor évente. Az emberek nagyon humánus beállítottságúak, segítőkészek. Az az elv vezérel bennünket, hogy a vér várja a beteget, ne pedig fordítva történjen. Fontos, hogy mindig legyen elég vér, s mindenki kapjon, aki csak rászorul. Ezt a mi embereink tudják, átérzik, s nagy odafigyeléssel ebben a gazdasági helyzetben is jönnek, mert kötelességként fogják fel, hogy vért adjanak. Van egy nézet, ami nekem nagyon tetszik, mely szerint ha minden egészséges ember élete során kétszer adna vért, akkor mindig lenne elegendő mennyiség, s mindenkinek jutna, senki sem szenvedne hiányt. A számítás szerint csak kétszer kellene mindenkinek vért adnia ahhoz, hogy legyen elegendő a Földön.
Hány véradó van a magyarkanizsai községben?
– Adataim szerint több mint kétezer, többé-kevésbé rendszeresen adnak vért a településeinken. Mi folytonosan szervezzük az akcióinkat, nemcsak a településeken, hanem vállalatokban, helyi közösségekben és a középiskolákban is. A szerb kormány által megszabott mérce szerint azokat a községeket részesítik elismerő oklevélben, amelyekben több mint 4 százalékos a véradás 100 lakosra nézve. Ilyen most 17 volt a Tartományi Képviselőházban megszervezett ünnepségen. Mi, a legjobbak, a leghumánusabbak, akik 5 százaléknál is nagyobb teljesítményt nyújtottunk, tizenegyen voltunk.
A magyarkanizsai Vöröskeresztnek Dongó Zoltán az elnöke. Azt mondják, hogy ő a leglelkesebb véradó a községben, százszoros véradó. Megkértük, hogy erről beszéljen.
Dongó Zoltán
– Ha az ember egyszer elszánja magát valamire, és elég kitartó, akkor az működik, és eredményes. Így van ez a sportnál is: azt mondják, hogy a minőség mindig a mennyiséggel jön. A sok véradó közül valahol valaki mindig kiúszik a felszínre. Ez csalóka is lehet. Amikor a fiatalokkal próbálom megismertetni a véradás szükségességét, szépségét, és igyekszem meggyőzni őket, hogy csatlakozzanak hozzánk, akkor mindig azt szoktam mondani: gondolkodjanak el azon, milyen szép az, ha maguk vállalják ezt a nemes tettet, hogy önmaguk egy részét odaajándékozzák egy ismeretlen embertársuknak, azért, hogy segítsenek rajta! Rendszerint felteszem a kérdést: mi a véleményük, ki ér többet, egy százszoros véradó vagy húsz ötszörös véradó? Sokféle választ kapok. Véleményem szerint a húsz ötszörös véradó többet ér, mint egy százszoros, mert nem biztos, hogy ő olyan vércsoportba tartozik, amelyik a beteg vagy sérült ember megsegítéséhez szükséges. Az sem biztos, hogy az adott pillanatban éppen az adhat vért, aki ezt vállalta, mert lehet, hogy éppen két héttel korábban adott vért, és nem múlott el az a szükséges időpont, aminek el kell telnie két véradás között. Általában ez három hónap. Vagy enyhe megfázása lehet az illetőnek, esetleg gyógyszerkezelés alatt állhat, s máris meghiúsul a véradás. Akkor a százszoros véradó nem fog tudni segíteni, a 20 között viszont nagy valószínűséggel akad egy valaki, aki az adott pillanatban segíthet.
Mióta elnöke a kanizsai Vöröskeresztnek?
– A 90-es években keveredtem oda, de mióta elnök vagyok, immáron 16 alkalommal folyamatosan elhozzuk a leghumánusabb közösség elismerést, amit még a jugoszláv Vöröskereszt alapított, és most a szerbiai tovább ápolja ezt a hagyományt, s azoknak a községeknek ítélik oda, akik 100 lakosra nézve évente több mint 5 véradást tudnak felmutatni. Nem szeretem a százalékokat. Csalóka lehet ez is, nem tükrözi a valós helyzetet. A mostani kormányrendelet szerint négy véradásnak kellene lennie 100 lakosra nézve, s ennek elegendőnek kellene lennie a gyógyítási folyamatokhoz. Látjuk, hogy mégis felmerülnek gondok. Vajdaság eleget tett ennek a kormányrendeletnek. Ezt az is példázza, hogy a szerbiai Vöröskereszt véradónapi ünnepi ülésén a 28 község közül, amelyek valamilyen elismerést kaptak, 20-an Vajdaságból kerültek ki. A leghumánusabb 11 közösség közül pedig 10 vajdasági.
