Figyelj magadra!

Az október a nőket érintő leggyakoribb daganatos megbetegedés, azaz a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ebből az alkalomból szervezte meg a Zentai Baba-mama Klub október 30-án azt a prevenciós előadást, amelynek során szakemberek és érintettek osztották meg tudásukat és tapasztalatukat a mellrák és a méhnyakrák megelőzésével, korai felismerésével és kezelésével kapcsolatban. Az előadásból kiderült, hogy a gyógyulás kulcsa a kezünkben van, tehetünk önmagunkért, az egészségünkért.

Az elmúlt években számos olyan történetet volt alkalmam meghallgatni, amelyek a nők mellrákból való gyógyulásáról számoltak be. Ezek a nők mind különböző utat jártak be, míg eljutottak a tünetmentességig, és mindnyájuknak más jelentett kapaszkodót a legnehezebb időkben. A közös pontot a történetek kezdete jelenti: „Csomót tapintottam a mellemben, és azonnal orvoshoz fordultam…”

Ugyanígy járt el Rusák Hajnalka és Góli Zsanett, akik a Zentai Baba-mama Klub rákprevenciós előadásán saját gyógyulástörténetüket osztották meg a közönséggel – pontosabban Hajnalka történetét barátnője, Recskó Katalin tolmácsolta a résztvevők felé, ő maga ugyanis éppen hétezer kilométerre járt a várostól. A felépülése óta ugyanis nem vonja meg magától az élményeket, egyebek között a hegymászás iránti szenvedélyének is örömmel hódol.

Három évvel ezelőtt, egy nyári napon észlelte először azt a csomót a mellében, amiről később kiderült, hogy a mellrák legijesztőbb fajtája, a tripla negatív.

– Nem lehetett rá hatni semmivel a kemoterápia mellett, mivel nem hormonérzékeny. Összeomlott bennem a világ. Egyetlen kisfiam akkor indult általános iskolába. A legnagyobb rettegéssel az töltött el, hogy mi lesz vele, amikor én nem leszek – fogalmazott, hozzátéve, néhány hónappal a csomó észlelése után került sor a műtétre, amit sugárterápiás kezelés követett. Akkorra Hajnalka már futni kezdett, újra aktívvá vált, a kezelés végére pedig újraértékelte az életét.

– Hiszem azt, hogy a rák egy pszichoszomatikus betegség is, és ha teljes gyógyulást akarok, akkor fizikailag is és mentálisan is rendbe kell hoznom magam. A gyermekem apjával kibékültünk, újra egy család lettünk – írta levelében, majd kitért arra is, hogy a felépülése óta igyekszik a mának élni, ezért minden évben ellátogat Olaszországba, elvégzett egy fotóstanfolyamot, amire már régóta vágyott, túrázni kezdett, aminek hatására belekóstolt a hegymászásba is.

– Megmásztam a volt Jugoszlávia legmagasabb csúcsát, a Triglavot, Olaszország legmagasabb csúcsát, a Gran Paradisót, elvégeztem a nyári és téli alpin hegymászótanfolyamot, sziklafalakon ereszkedtem kötélen, via ferratákat mászok, megjártam a gyönyörű Dolomitokat, és jelenleg a Himalájában barangolok, maga a Mount Everest alaptábora felé félúton – összegezte Hajnalka.

Góli Zsanett története is hasonlóképpen alakult: 28 évesen csomót talált a mellében, és azonnal orvoshoz fordult. Friss házasként úgy érezte, kicsúszik a talaj a lába alól, amikor közölték vele a diagnózist: daganat van a mellében. A kezdeti sokk után úgy döntött, harcolni fog az életéért. A műtét után fellélegzett, és szabadnak érezte magát.

A betegsége sok más nőhöz hasonlóan őt is ráébresztette arra, hogy mik az életében az igazán fontos dolgok, amelyekre érdemes időt és energiát fordítania. Akárcsak Hajnalka, Zsanett sem szerette volna elfecsérelni a drága idejét, és már a terápia ideje alatt igyekezett úgy élni, ahogyan azt egészségesen is tenné. Reggel még rosszul volt a terápiától, este már szilveszterezni ment, a későbbiekben pedig (miután a mellékhatások csökkentésére is kapott egy gyógyszert) szórakozni jártak a férjével, kártyapartikon vettek részt, túráztak, bicikliztek – azaz élték a hétköznapi emberek hétköznapi életét.

Miután sugárterápián is részt vett, és az ezt követő ellenőrzésen mindent rendben találtak a szervezetében, hamarosan a munka világába is visszatért. Az élet többé-kevésbé visszatért a normális kerékvágásba, de hamarosan tudomásul kellett vennie, hogy olyan már soha nem lesz, mint a betegség előtt.

– Egy idő után rájöttem, hogy az ellenőrzések, az orvoshoz járás, a vizsgálatok mostantól az életem részét képezik. Eldöntöttem, hogy irányítani fogom mindazt, amit tudok: az érzéseimet és a félelmeimet – mesélte Zsanett.

Fiatal nőként, friss házasként nagyon szerettek volna gyereket vállalni a férjével, a problémák azonban a tünetmentesség után sem kerülték el őket. A baba sokáig nem akart megfoganni. Először fény derült különböző alapbetegségekre, majd beütött a világjárvány is, ami miatt a reprodukciós kezeléseket is elhalasztották. A csoda azonban nem kerülte el őket: amikor nem is számítottak rá, mégis megjelent a második csík a terhességi teszten.

– Életem legszebb időszaka volt érezni, ahogyan növekszik bennem a kisfiam. Sose feledem el a találkozásunk pillanatát, amikor felsírt, majd rám tették. Alig vártam, hogy minden egyes porcikáját megnézhessem. Magamhoz öleltem, és azt mondtam neki, hát itt vagy – emlékezett vissza.

A korai felismerés életeket ment

Mint bármely daganatos megbetegedés tekintetében, úgy a mell- és a méhnyakrák esetében is rendkívül fontos a társadalmi tudatosság növelése és az egyéni cselekvésre való ösztönzés, hiszen a korai felismerés jelentősen megnöveli a gyógyulás esélyét. Minél többen vannak tisztában a korai figyelmeztető jelekkel, minél többen végeznek rendszeres önvizsgálatot és járnak el a szűrésekre, annál több nő kaphatja meg időben a diagnózist ahhoz, hogy a megfelelő kezeléseket követően tünetmentessé válhasson.

Dr. Palotás Gábor szülész-nőgyógyász szakorvos a korai felismerés jelentőségét hangsúlyozva elmondta, hogy jelenleg az 50–69 éves korosztályt érintő meghívásos mammográfiás vizsgálatra a megkeresetteknek mindössze 30 százaléka megy el, miközben a gyógykezelés sikere nagyban függ attól, hogy mennyire előrehaladott állapotban ismerik fel a problémát. Előadásában kitért a mammográfiával kapcsolatos leggyakoribb tévhitekre is, amelyekre hivatkozva a nők visszautasítják a vizsgálatot. Az egyik ilyen tévhit a sugárterhelés, amiről elmondta, hogy valóban létező jelenségről van szó, ugyanakkor messze nem olyan aggasztó, mint azt néhányan gondolják.

– Léteznek kimutatások, amelyek szembeállítják egymással a rendszeres mammográfiás szűrés által okozott és a más okból kialakult, de mammográfiával felfedezett mellrákok számát. A két szám közötti nagyon nagy különbség is azt mutatja, hogy a sugárterhelés elenyésző – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem érdemes a sugárterhelés miatti aggodalom okán kihagyni a rendszeres szűrést. Másik jellemző aggodalomként hozta fel a vizsgálattal járó fájdalmat. Mint mondta, a fájdalom szubjektív, és egyesek valóban érezhetik erősnek, ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy nem tart hosszú ideig, ellenben cserébe adott esetben korai diagnózist kaphatunk. Mindemellett a mammográfiás szűrésektől való tartózkodás legjelentősebb indokaként a struccpolitikát jelölte meg.

– Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha nem tudunk egy betegségről, akkor nem is fogunk vele találkozni. Ez sajnos nem így van. Ezen a gondolkodáson kellene változtatni – szögezte le, majd előadása második részében a méhnyakrákról szólva kifejtette, hogy megelőzhető betegségről van szó, hiszen 99 százalékban a HPV vírus okozza, ami ellen 2006 óta védőoltás is létezik.

– Ezt az oltást két éve nálunk is fel lehet venni, a 9–19 éves korosztály számára ráadásul ingyenesen biztosított, a fiúknak is. Valahogy mégsem akarunk élni a lehetőséggel, pedig ezzel meg tudnánk előzni a méhnyakrákot – fogalmazott, majd kérdésünkre később elmondta, hogy a fiúknak beadott HPV elleni védőoltás egyrészt olyan betegségek ellen nyújt számukra védelmet, mint a végbélrák, a péniszkarcinóma, a száj- vagy a torokrák, másrészt pedig indirekt módon a méhnyakrák előfordulását is csökkenti, hiszen a védőoltást felvett fiúk nem terjesztik a közösségben a HPV vírust.

Dr. Palotás Gábor előadása után dr. Apró Arnold onkológus beszélt az emlőrák és a méhnyakrák kezeléséről. Mint mondta, a szűrésekre helyezett nagy hangsúly ellenére még ma is előfordul, hogy mire a beteg megkapja a diagnózist, addigra a rák négyes stádiumúvá fejlődik. Ezért nagyon fontos élni a lehetőséggel, és részt venni a szűréseken, hiszen minél korábbi a diagnózis, annál jobb a betegség várható kimenetele. Mint az a szakember előadásában elhangzott, a szokásos betegút az, hogy a nőket a nőgyógyász mammográfiára utalja, majd ha ott eltérést találnak, akkor onkológushoz küldik a pácienst. Ha azonban valaki önvizsgálat során csomót tapint a mellében, akkor őt a háziorvos utalja el ultrahangra és mammográfiára, onnan megy majd az onkológushoz, amennyiben ez a két vizsgálat ezt indokolja.

Az előadásból kiderült, hogy a daganat mérete határozza meg, hogy mi lesz a kezelés első lépése: sebészeti beavatkozás vagy megelőző kezelés. A kitapintható daganatok, különösen egy nagyobb mellben, jellemzően már túl nagyok ahhoz, hogy sebészeti eltávolítással indulhasson a gyógykezelés. Hangsúlyozta, hogy a kezelési lehetőségek tekintetében Szerbia egyáltalán nem marad el a nyugati országoktól, hiszen az orvosok mindenhol ugyanazon irányelvek mentén dolgoznak. Az előadás végén kitért arra is, hogy az emlőrák nem csak a nők betegsége. Esetükben mind a tünetek, mind a diagnosztika, mind pedig a kezelés megegyezik a nőkével, ami különbséget jelent, hogy a férfiaknál általában a betegség valamivel agresszívabb formát ölt.

A támogatás gyógyít és erőt ad

A Zentai Baba-mama Klub eseményén 40–50 résztvevő gyűlt össze, közülük többen maguk is érintettek akár közvetlenül, akár szeretteiken keresztül. Kérdéseikből, hozzászólásaikból kiderült, hogy nem minden diagnosztizált beteg képes kitartani, sokan közülük feladják, nem látják maguk előtt a gyógyulás útját.

– Szakemberhez nem mindenki szeretne fordulni ezzel a problémával, de a sorstársak közt nem mindenki talál olyat, akiben megvan a pozitív hozzáállás – fogalmazott az egyik résztvevő.

– Sokan szégyellik a betegséget, szégyellik a félelmeiket és a kérdéseiket, azt hiszik, hogy csak ők éreznek és gondolkoznak így, pedig ez nem így van – mondta egy másik résztvevő, aki szerint a legnagyobb probléma, hogy a frissen diagnosztizált betegek nem tudják, mi vár rájuk, kihez kell fordulniuk, merre kell menniük.

Mind a sorstárssegítés és a lelki támogatás, mind pedig a gyakorlati információk átadásának területén hatékony előrelépést jelenthetne egy olyan civil szervezet, amely ezt a munkát küldetésének érzi. A jelenlévők közül többen szinte azonnal felvették a kapcsolatot Ceglédi Idával, a 2011-ben alapított Nem vagy egyedül – Tiszamenti Rákellenes Egyesület vezetőjével. Korábban ez az egyesület nyújtott teret a daganatos betegségekkel élők számára a tapasztalataik megosztására, azonban a tevékenysége már évek óta szünetel. Ceglédi Idától megtudtuk, hogy a szervezetet sosem zárták be, csak szüneteltették, hiszen mindig is tudták, hogy szükség van a munkájára.

– A kötelező papírmunkát mindig elintéztem, hogy megmaradhasson az egyesület, de az utóbbi években sajnos egyesületi munka nem volt. Most azonban nagy reményeket fűzök az újrainduláshoz, hiszen sokan érdeklődtek, jelentkeztek, hogy részt vennének a munkában, szeretnének bekapcsolódni az egyesület tevékenységébe, és új lendületet adni az egésznek – magyarázta, majd az egyesület munkájáról elmondta, hogy sokféle felmerülő igényt igyekeztek kielégíteni, így egyebek között előadásokat szerveztek szűrésekkel kapcsolatban, egészségnapot tartottak, rajz- és fogalmazáspályázatot írtak ki gyerekek számára az egészséges életmódhoz kötődően.

– A továbbiakban is ilyen és ehhez hasonló feladatokat szeretnénk ellátni. Nagyon nagy az érdeklődés az érintettek részéről az egyesület iránt, hiszen hiánypótló tevékenységről van szó. Az orvosok elfoglaltak, a rendelőkben nagy a zsúfoltság, de a betegeknek információra és támogatásra van szükségük, ezért szeretnének egymással találkozni, hogy átadják egymásnak a tapasztalataikat. Erre mindig is nagy volt az igény – fogalmazott, hozzátéve, hogy korábban nehéz volt megszólítani az embereket, és nehezen nyíltak meg, mára azonban a helyzet megváltozott: mind többen fejezik ki az igényüket, hogy szeretnének aktívan részt venni az egyesület munkájában. Mint mondta, bízik az érdeklődők lendületében és ötleteiben, és biztos benne, hogy az egyesület újraindítása sikeres lesz.

Addig azonban, míg a szervezet hivatalosan is újraindul, az érintettek önállóan is megkereshetik egymást. Góli Zsanett lapunknak elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a megelőzést, és azzal, hogy történetét nyilvánosan újra és újra megosztja az erre nyitott emberekkel, azt szeretné elérni, hogy mindenki láthassa: a negatív diagnózis nem feltétlenül jelenti mindennek a végét.

– Sokszor éppen ennek ellenkezőjéről van szó, és végül kiderül, hogy ez csupán valaminek a kezdete. Én magam és még sokan mások vagyunk az élő példa erre – emelte ki, hozzáfűzve, ha bárki érintettnek kérdése van, vagy segítségre van szüksége, nagyon szívesen áll a rendelkezésére, a Zentai Baba-mama Klub pedig magára vállalta az összekötő kapocs szerepét, azaz az érintettek rajtuk keresztül is egymásra találhatnak.