Kedves Olvasóim, sokunkban visszacseng Cserháti Zsuzsa jól ismert dalának refrénje. Megérinti szívünk legmélyebb vágyát és igényét, a mindennél jobban vágyott boldogságot. Hol van a gyerekkori felhőtlen életöröm, az aggodalommentes nyugalom? Valahol elveszítettük, és azóta sem találjuk? Mi akadályoz bennünket abban, hogy megéljük a boldogságot? Mit is jelent boldognak lenni? Hogyan érhető el és élhető meg, és lehet-e tartóssá tenni? Egyáltalán függ-e ez bármi módon is tőlünk? Bizony függ, és nem is kis mértékben. A soron következő cikksorozatban kibontjuk ezt – a mindnyájunkat erősen foglalkoztató – témát, vagyis inkább úgy mondanám, lehetőséget.
Először is hadd mondjam el, hogy mit értek boldogság alatt. Számomra nem a külső körülményeket jelenti, sokkal inkább belső lelkiállapot. Méghozzá összetett állapot, amelynek része mindenekelőtt az igazi életöröm és lelki békesség. Ez a legfontosabb. Jelenti ugyanakkor az elevenséget is – egészséget, életerőt, lendületet. Továbbá a szabadság érzetét, a szerető és elfogadó kapcsolatokat, és azt is, hogy értelmes célok és eszmények vezérelnek. A boldogság elengedhetetlen tartozéka az is, hogy jóban vagyok saját magammal, van önbizalmam, el tudom fogadni magamat, és hiszek a személyes kiteljesedésben. Nos, kedves Olvasóim közül van-e valaki, aki szeretné egyik-másik összetevőt erősíteni, megtalálni – „hazahívni”? Amennyiben igen, akkor egy izgalmas utazásra invitálok, amelyben megérthetjük azokat a lehetőségeket, amelyek közelebb visznek bennünket az olyannyira vágyott életünkhöz. Azt elárulom, hogy ez nem varázskulcs, amit beteszünk a zárba és egyszerre csak kinyílik a boldogság varázskapuja. Sokkal inkább egy összetett recept, amelyben vannak bizonyos alapanyagok és főképp fűszerek, amiktől az ünnepi ebédünk csodálatos és élvezetes lesz. Természetesen az alapanyagok és fűszerek ismerete még nem elegendő. Vennünk kell a fáradtságot, hogy el is készítsük az ünnepi ebédet. Ne aggódjanak, ebben is segítek.
Mindenekelőtt vegyük számba azokat az akadályokat, amelyek útjában állnak a boldogság megélésének. Három nagy csoportba sorolom őket, és mindegyik jelentős.
A terhek
A háziasszony, aki egész nap talpon van és még késő este is tesz-vesz, nem beszélve arról, hogy még dolgoznia is kell – nehezen tud boldog lenni. Főképp, ha még nyomja is a lelkét jó néhány dolog (a gyerek rossz tanulmányi eredményei, férjének bizonytalan munkahelye, a pénz beosztásának nehézsége stb.). Ott vannak még a múlt lerendezetlen dolgai, a sérelmek, az elintézetlen ügyek sokasága, és hát az élet úgy mindenestül a maga terheivel, pl. betegség vagy a szülők rendezése. Kedves férfitársaim sincsenek könnyebb helyzetben, nekik is kijut bőven (pl. egy örökké elégedetlen feleség, aki állandóan azt hajtogatja, hogy nincs elég pénz, meg neked többet jelentenek a barátaid, meg a munkád, mint a családod…).
Szóval, sok terhet cipelünk – külsőket és belsőket egyaránt. Olyanok ezek, mint a táskák, amelyeket magunkra akasztunk (vagy éppen mások aggattak ránk), és szinte már ki sem látszunk alóluk, úgy elborítanak. Ha még csak ennyi lenne. De itt vannak a
Hiányok
Hiányzik, hogy megértsenek, elfogadjanak, szeressenek. Hiányzik, hogy legyenek felemelő érzelmeink, sikerélményeink, eredményeink. Sokszor hiányos az önbecsülésünk, az önbizalmunk. Aztán hiányozhatnak célok és az életünk értelmes volta (miért is élek?). Hiányzik egy kis nyugalom, pihenés. Hiányozhatnak a barátok, a társ, a munka, a megbecsültség és hasznosság érzése. És hiányozhatnak a megfelelő ismeretek, információk is, amik miatt nem is tudjuk, hogyan jöhetnénk egyenesbe, hogyan tehetnénk jobbá az életünket, dolgainkat. Mindenkinek vannak hiányai. Vagy azért, mert valami sosem volt (pl. önbizalom), vagy, mert elvesztettük (pl. a házastárs). Nem szükséges túlragoznunk, hogy értsük, ezek bizony komoly akadályait képezik boldogságunknak.
Itt van azonban még egy harmadik „felelős” is:
A deformitások
Vagyis a helytelen, rendezetlen és egészségtelen dolgaink. Mindenekelőtt gondolok az életfilozófiánkra – arra, ahogy a világról és az életről gondolkodunk. A meggyőződéseink rendszere ez, pl. a pesszimista hozzáállás jelentősen nehezíti a boldogság megélését. Ugyanúgy az erőteljesen kritikus hozzáállás is. Viszont az optimista és felelős szemlélet előrevisz, méghozzá nem is kicsit. Persze kérdezheti valaki, hogy „mit csináljak én, ha ilyen borúlátó fajta vagyok”. Nos, lehetünk ilyen vagy olyan fajták, az igazság az, hogy mindig szabadságunk van állást foglalni még önmagunkkal szemben is, és változni, ha úgy döntünk. A rossz szokásaink és az értékrendünk felborultsága (pl. fontosabb a tévésorozat, mint a beszélgetés a gyerekeimmel) is korlátozó tényezőt jelent, de ezekre is érvényes a jó hír – változtathatók.
A változás lehetősége
Bármire is vagyunk „beállítva”, bármilyen programot működtetünk, ezen lehet változtatni, jobbá, egészségesebbé tehetjük, boldogabbá válhatunk. Az agyunk ugyanis rendkívüli mértékben tanulékony, és ezt a képességét életünk végéig megtartja. Ahogy megtanultunk járni, beszélni, írni, olvasni, autót vezetni, számítógépet kezelni, úgy megtanulható a boldogság is. Talán furán hangzik ez a megállapítás, ám sok igazolás támasztja alá igaz voltát. A helyzet az, hogy a boldogság nem szerencse kérdése, hanem személyes felelősségből fakadó életvezetés. Nem is a körülményeken múlik elsősorban (amitől mi leginkább várnánk), hanem a személyes beállítódásunktól függ. A kutatások azt igazolták, hogy a körülmények (pl. anyagi helyzet, egészség, munkahelyi körülmények stb.) mindössze 10%-ban játszanak közre a boldogság tartós megélésében. Rövid időre megugrik ugyan a hangulati skála, de csakhamar visszalohad, ugyanis megszokjuk a jót, és már nem tesz tovább boldoggá.
Dale Carnegie az alábbi gondolattal fejezi ki ennek igazságát:
„Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről.”
Nem arra kell tehát elsősorban törekednünk, hogy jobbá tegyük a körülményeinket, hanem hogy jobbá tegyük saját magunkat. Hogy elhárítsuk az akadályokat és megtanuljuk, elsajátítsuk a boldogság, azaz a megelégedett és kiegyensúlyozott élet stratégiáját. Hadd fejezzem be ezen bevezető gondolataimat Arisztotelész mondatával, amely szerint „A boldogság mindig tetteink következménye, annak jut ki, aki megfelelően él lehetőségeivel.” Rajtunk áll tehát. Aki szeretné ezt megtanulni, várom a továbbiakban is, mind a cikkek útján, mind pedig az élő előadásokon, amelyeken ezzel a témával foglalkozunk. A január 25-én Magyarkanizsán megkezdődött, a Boldogság sikerreceptje c. sorozat részletesen dolgozta fel a témát. Szeretettel várok mindenkit minden második és negyedik szerdán 17 órától a könyvtárban.
