– Milyen asztal van az elnöki palotában? – állítottam be a szerkesztőségbe múlt héten.
– Tavaly is ezt kérdezted – pillantott fel rám a képernyő mögött megbúvó szerkesztő.
– És a kormányépületben? – folytattam a méltatlankodásom.
– Na, ez már újdonság – utalt az aznap reggeli eseményre a kolléga.
Múlt csütörtökön ugyanis Miloš Vučević kormányfő látványosan ismertette a parlamenti képviselők előtt az immár Legjobb ár (Najbolja cena) elnevezésű akciót, amelyet előző este Aleksandar Vučić államfő is bejelentett a néphez intézett beszédében. Idén tehát duplázott az államvezetés annak az árcsökkentő intézkedésnek a népszerűsítésével, amellyel nyilvánvalóan az indokolatlanul alacsony értékű legkisebb fogyasztói kosár összegét kívánják alátámasztani. Tették ezt egy nappal azt követően, hogy bejelentették a következő évre meghatározott minimálbér összegét.
Amelyről hat év után először konszenzussal döntött a Szociális-gazdasági Tanács. Az elmúlt években ugyanis a szakszervezetek folyamatosan számon kérték az államtól és a munkaadóktól annak az ígéretnek a teljesítését, miszerint már a koronavírus-járvány megjelenésének évére ki kellett volna egyenlíteni az országban érvényesített legalacsonyabb jövedelmet a legkisebb fogyasztói kosár értékével. Ez az elmúlt években sem történt meg, így a munkásvédelmi szervezetek nem voltak hajlandók elfogadni az állam és a munkaadók javaslatait: a törvény által meghatározott egy hónapos tárgyalásokat követően tehát az előírások szerint az állam döntött a következő évi minimálbér összegéről. Amely egyszer sem közelítette meg a hivatalosan közzé tett adatot a létminimumot meghatározó fogyasztói kosárról.
Ez idén megtörtént: a jelenleg érvényben levő minimálbér 13,7 százalékos emelésével elérték azt az 53.592 dináros összeget, amellyel elvileg fedezni lehet a havi legalapvetőbb szükségleteket. Elvileg, hisz a szakszervezetek és a külföldi független szakértői csoportok már a tárgyalások előtt megkérdőjelezték a legkisebb fogyasztói kosár tartalmát: felméréseik szerint ugyanis a hivatalos értékének számítását olyan tételekre alapozzák, amelyek rég nem szavatolják a lakosok alapvető megélhetését. Ezért a szakszervezetek a tárgyalások kezdetén azt követelték, hogy a minimálbér összege az országos átlagfizetés 60 százalékát fedezze. Ez messze túlhaladta az állam által javasolt 10 százalékos emelést, ami túlmutatott azon a 7 százalékos növelésen is, amelyet a munkáltatók fenntarthatóként javasoltak. Amikor azonban az állam előrukkolt a 13,7 százalékos növeléssel és a munkaadóknak felkínálta a jövedelmek után elszámolt adókedvezmények arányos emelését, akkor már körvonalazódott a kiegyezés. Az ígéretük teljesítésére hivatkoztak ugyanis, így a szakszervezetek is beleegyeztek abba, hogy január elsejétől a munkaóra legalacsonyabb ára 308 dinár legyen.
Az államvezetés hangzatos bejelentései árnyékában azonban kiemelték: továbbra sem rendelkeznek megfelelő adatokkal arról, hogy hány munkás tengődik a létminimumból országunkban. Becsléseik szerint ugyanis sokkal nagyobb azoknak az aránya, akiknek havi járandóságát a munka legalacsonyabb béréhez köti a munkaadó. Annak ellenére is, hogy a minimálbért nem lenne szabad kiegyenlíteni a szerződésben meghatározott fizetéssel: a munka legalacsonyabb bérét csak akkor számolhatnák el a munkaadók, ha a vállalat rossz üzleti helyzetbe kerül – hívta fel a figyelmet a jelenségre Čedanka Andrić, a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetek elnöke. A dolgozók másik legjelentősebb érdekvédelmi csoportosulásának elnöke, Ljubisav Orbović rámutatott arra is, hogy hatékonyabban kellene ellenőrizni azokat a vállalatokat, amelyek állami szubvenciókat kaptak. A támogatás feltétele volt ugyanis, hogy a szóban forgó cégekben dolgozóknak 20 százalékkal megnövelik a járandóságaikat a munkaadók. Ezen feltétek teljesítését alaposabban ellenőriznie kellene az államnak – utalt az átlagfizetések növelésének jelentőségére a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
Ezen nyilatkozatokat azonban szinte teljesen a háttérbe szorították az államvezetők az árcsökkentő intézkedések látványos bejelentéseivel. A jövő évi minimálbér összegét a csütörtök délelőtti tárgyalást követően hozták nyilvánosságra, este pedig már bevásárlókosárral érkezett az államelnök az elnöki palota sajtószobájába. A tavalyi forgatókönyv megismétlődött, és hangzatos szavakkal kísérte a termékek kipakolását a méretes faasztalra. Számomra már egy évvel ezelőtt is hihetetlen volt az az ellentét, amelyet az impozáns faragott asztal, illetve az olcsó műanyagkosár és annak tartalma között véltem felfedezni. Idén a viszolygás csak erősödött bennem, amikor másnap Miloš Vučević kormányfő is hasonló módon kezdte meg a munkanapot a szerb kormány épületében. Tavaly „jobb árakat” kaptunk a döntéshozóktól, idén a „legjobbakkal” kényeztetnek bennünket – állapítottuk meg a deszkben a kollégákkal. És a forgatókönyvnek még nyilvánvalóan nincs vége...
Idén még várjuk annak az epizódnak az ismétlését, melyben a leárazott termékek fogyaszthatóságát elnöki reggelivel támasztják alá az államvezetők. Tavaly ugyanis az államelnök a parizert és a Sava kenyeret is megszegte az elnöki lakosztálya kisasztalánál, majd Jobb áron kenyerezte le a „munkamegbeszéléses reggelire” meghívott minisztereit.
– Te ezen miért borulsz ki még mindig? – szakította meg az ismétlődő zsörtölődésemet pár nappal később a mellettem dolgozó munkatársam. – Hisz te mondod mindig a bábszínházban is, milyen fontos a jó prezentáció. Meg azt is, hogy a folyamatos ismétléssel lehet gyorsan és hatékonyan tanítani – emlékeztetett a kolléganőm.
Gyerekülésből várom hát a folytatásos előadás következő epizódját. De az még mindig nem hagy nyugodni, hogy milyen fából faragták az asztalokat az elnöki palotában és a kormányépületben... Jövőre márványlapokra kerülő műanyagra számítok!
Nyitókép: A legjobb árú termékek prezentációja a kormányépületben (Fotó: Beta)
