Minden bizonnyal sokan vártuk, hogy a piacon megjelenjen a retek, a saláta, a zöldhagyma, a korai káposzta, vagy éppen az uborka és a paradicsom, hiszen a télire eltett savanyúságot egyrészt igen gyorsan fogynak, másrészt akármilyen finomak is, az ember a zimankós hónapokban rájuk unt.
Kérdés azonban, hogy a primőráru mennyire egészséges, illetve veszélyes-e a szervezetünkre, hiszen ma már általában a növénytermesztés elképzelhetetlen védőszerek használata nélkül. A toxikológusok váltig erősítik, hogy a növényvédelemben és a növény serkentése érdekében felhasznált vegyi anyagok a szokásos és előírásszerű alkalmazásokkal nem mérgezőek. Szerintük egészségkárosítás csak akkor történhet, ha az ember hosszú hónapokon át a megszokottnál lényegesebben nagyobb mennyiségben fogyasztana salátát, spenótot vagy más kerti veteményt.
Aki bármilyen keveset konyít a növénytermesztéshez, tisztában van azzal, hogy a termelő vagy permetez és így védi meg a hozamot, vagy pedig a növényt a kártevők elpusztítják, s akkor lemondhat a befektetett pénz és munka ellenértékéről.
A vegyszerek szabályos és megfelelő mértékű használata ellenére sem teljesen veszélytelen a primőráru fogyasztása. A hozzáértők szerint ez elsősorban azokra a növényekre vonatkozik, amelyeknek közvetlenül a fogyasztásra alkalmas részét éri a permet. Amint említettük, a spenót, a saláta és a zöldhagyma főleg akkor tartalmazhat káros anyagokat, ha a termelő nem érintésre ható (kontakt), hanem felszívódó szereket használ. Az utóbbiakat azért alkalmazzák szívesebben, mert hatásuk hosszabb ideig tart és eredményesebben pusztítja a gombabetegségeket és a rovarokat.
A figyelmes háziasszony azonban szabad szemmel is felfedezheti a káros anyagok nyomait, ha a szerek vízben oldódnak, hiszen a nedvesség elpárolgása után foltok maradnak a levélen. Persze az árusok is mindent megtesznek, hogy ez ne derüljön ki. A piacon gyakran láthatjuk, hogy az őstermelők és a kofák vizet permeteznek a zöldségre. Ezzel frissítik a növényt, s az első pillanatban nem tudhatjuk, hogy előző nap, vagy egy héttel korábban szedték-e fel, másrészt a vízréteg esetleg eltakarja rajta maradt vegyszert.
Nyugaton nagy divatja van a biotermesztésnek. A fogyasztók akár a szokott ár háromszorosát is hajlandók megadni ezért az „egészséges” terményért. Kérdés azonban, hogy valóban vegyszermentes-e a ragyogóan piros paradicsom vagy a szinte már bordó színbe hajló földieper?
Egy zentai gyümölcstermesztő igen találóan magyarázta a szokványos termesztés és a biotermesztés közötti különbséget. Szerinte ugyanis az előbbiek nappal, az utóbbiak pedig éjszaka permeteznek.
A mostani időszakban az előbb említett két termény, tehát a paradicsom és a földieper kapcsán majdnem biztosak lehetünk abban, hogy a kinézetük érdekében vegyszeres kezelésen estek át. Elég megkóstolni, s máris megállapíthatjuk, hogy az íze köszönőviszonyban sincs az igazi, „parasztos” terménnyel.
Akinek tehát nem az „orvos írta fel receptre” a friss paradicsomot, várjon még legalább egy hónapot, hiszen akkor valódit vehet.
