2024. december 22., vasárnap

Nem veszélyes a védőoltás

Számos álhírt terjesztenek a közösségi hálózatok

Még 1999-ben elvetették és betiltották azt a tanulmányt, amely összefüggésbe hozta a kanyaró, mumpsz és a rózsahimlő (MMR) elleni védőoltást az autizmus megjelenésével, a szerzőjétől pedig, a megtévesztés miatt, elvették a munkaengedélyt – mutattak rá azon a mai belgrádi tanácskozáson, amelyen a résztvevők a gyerekek védőoltásának fontosságával foglalkoztak.

Predrag Kon epidemiológus kijelentette, teljes morális és etikai felelősségének tudatában szólít fel minden szülőt arra, hogy a járványok nemkívánatos terjedésének megelőzése érdekében oltassa be a gyerekeit. Az óvodások harmada nem vett fel védőoltást, így a szervezetük ellenálló képessége nem megfelelő. A probléma lassan társadalmi szintű méreteket ölt. Az sem segít, ha a szülők egy ideig nem engedik óvodába gyerekeiket, nem ez a védekezés hatékony formája – közölte a járványügyi szakorvos. A társadalom védettségének 95 százalékosnak kellene lennie, mint évtizedekkel ezelőtt – hangsúlyozta.

Darija Kisić Tepavčević, a belgrádi Dr. Milan Jovanović Batut Intézet munkatársa elmondta, hogy a fővárosban az év közepéig 30 százalékos volt a védőoltások beadásában való részvétel, mostanra azonban elérte az 50 százalékot, de az arány továbbra sem megfelelő.

A tribünön a polgárok is kérdéseket tehettek fel. A kérdésekre reagálva a jelenlévő orvosok cáfolták, hogy a védőoltások higanyt vagy alumíniumot tartalmaznának, s ezáltal hozzájárulnak az autizmus megjelenéséhez. A közösségi hálózatok szerepe nagy: számos álhírt terjesztenek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás