Doc. dr. Zoran Gojkovićtartományi egészségügyi titkár tegnap ellátogatott a Kamenicai Tüdőgondozó Intézetbe és az intézmény igazgatójával, prof. dr. Ilija Andrijevićtyel, valamint a személyzet képviselőivel megtekintette a felújítási munkálatokat. Az obstruktív tüdőbetegségek és az akut pneumopátiai klinikán az allergológiai osztályt nézték meg. Az említett szervezeti egység keretében újabb intenzív osztályt alakítanak majd ki. A radiológiai központon az új röntgengépet, valamint azt a termet tekintették meg, ahova a tervezett CT-készülék kerül majd. Ezenkívül végigjárták a sugárterápián fekvő betegek kórházi kezelésére előirányzott, felújított négy helyiséget, amelyek 16 ággyal bővülnek.
Doc. dr. Zoran Gojković illetékes titkár elmondása szerint a tartományi kormány az említett munkálatokra 21 millió dinárt, gyógyászati felszerelésre pedig 22 millió dinárt irányozott elő. A tervek szerint a munkálatok december 15-ig befejeződnek.
– Ma lehetőségünk nyílt arra, hogy megtekintsük az új digitális röntgengépet. A tartományi kormány támogatásának köszönhetően további noninvazív és invazív gyógykezelésre is lehetőség nyílik, valamint új bronchoszkópkészülékeket is beszereztek. Amióta üzembe helyeztük a lineáris gyorsító sugárkezelő (linear accelerator) gépet, büszkén kijelenthetjük, hogy egyetlenegy daganatos páciensnek sem kell várnia a gyógykezelésre. Az onkológiai klinikán a négy helyiségben elhelyezett 16 új ágy pedig a sugárterápián levő betegek kórházi kezeléséhez járul hozzá. A tervek részét képezi egy új CT-berendezés beszerzése – hangsúlyozta doc. dr. Zoran Gojković.
Prof. dr. Ilija Andrijević kiemelte, hogy a tartományi egészségügyi titkárság az idén mintegy 50 millió dinárral segítette a Kamenicai Tüdőgondozó Intézet munkáját, ennek köszönhetően hatékonyabbá vált az orvosi ellátás a létesítményben. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új CT-berendezés vásárlása mellett időszerű lenne a mikrobiológiai központ felújítása is.