Tegnap Szerbia-szerte 82 egészségügyi intézményben végeztethettek el a polgárok térítésmentesen, elsősorban a megelőzés céljával, különböző egészségügyi vizsgálatokat.
Az egészségügyi minisztérium által hatodik alkalommal megszervezett megelőzési nap keretében a polgárok ezúttal szemészeti, kardiológiai és laboratóriumi – tumormarker-vizsgálat, nők esetében petefészek-vizsgálat a CA–125-ös marker, míg férfiak esetében prosztatavizsgálat a PSA marker méréséhez – vizsgálatoknak vetethették alá magukat.
A vizsgálatokra minden intézményben reggel 8 és délután 4 óra között került sor. Azok is megvizsgáltathatták magukat, akik nem rendelkeznek egészségügyi biztosítással, nekik csupán személyi igazolványukat kellett felmutatniuk.
Milika Ašanin, a Szerbiai Klinikai Központ igazgatójának elmondása szerint az előző öt megelőzési nap során megközelítőleg 100 ezer polgár élt a felkínált lehetőséggel. A 100 ezer személy közül 2 ezer esetében volt szükség újabb vizsgálatok elvégzésére, tette hozzá Ašanin.
SZABADKA
A Szabadkai Közkórház belgyógyászati rendelőjében tegnap a kora délutáni órákban mintegy harmincan várakoztak, javarészt idősebb polgárok.
Bár a személyzet nem kívánt nyilatkozni, annyit sikerült nem hivatalosan megtudnunk, hogy a reggeli órákban jóval nagyobb volt a tolongás, a legtöbben a hideg ellenére is inkább korán érkeztek.
A belgyógyászati rendelőben a kardiológiai vizsgálatokat végezték el, azaz az EKG-vizsgálatot és a vérnyomásmérést.(P.E.)
EGÉSZSÉGÜGYI ELLENŐRZÉS ÚJVIDÉKEN IS
A Vajdasági Klinikai Központban tegnap szervezett ingyenes szűrővizsgálatok iránt, a kórház szóvivője szerint, óriási volt az újvidékiek érdeklődése.16 óráig sokan látogattak el a poliklinika épületébe.