Az egészségügyi tárca vezetője, Zlatibor Lončar, elismerte, hogy nincs megelégedve a betegkönyvek cseréjének folyamatával. Jobban is meg lehetett volna szervezni a folyamatot – ismerte el tegnap, és hozzátette, hogy most már a tényeken nem változtathatnak, csupán annyit tehetnek az illetékesek, hogy levonják a megfelelő következtetéseket, tanulnak hibáikból, hogy a jövőben ne kövessék el ugyanazokat. Egyesek a büntetést sem kerülhetik el, mulasztásaiknak következménye lesz – emelte ki Lončar, és beismerte, hogy ő a felelős az új egészségügyi kártyák hitelesítésének folyamatában keletkezett késedelmekért.
– Felelős vagyok, hiszen egyesek nem hajtották végre utasításaimat, vagy nem úgy végezték munkájukat, ahogyan arra utasítást adtam. Minderről a miniszterelnököt is tájékoztattam. Többé nem odázhatjuk el az egészségügyi rendszer reformját. Teljesen át kell térnünk az elektronikus rendszerre, mivel abban nem történhetnek hasonló mulasztások. Nem logikus, hogy valaki rendszeresen fizeti a betegbiztosítást, de ennek nincs nyoma a rendszerben, így az egészségügyi kártyákat a betegbiztosító fiókintézeteiben kell hitelesíteni. Teljesen új rendszert dolgozunk ki, amelyben látható lesz a betegbiztosítás rendszeres fizetése. Mivel rendkívül érzékeny adatokról van szó, megfelelő biztonsági előírásokra is szükség lesz. Az elektronikus vény, amelynek intézménye hamarosan hatályba lép, elsősorban a krónikus betegek életét könnyíti majd meg, hiszen nem kell havonta vagy kéthavonta felkeresniük az orvosukat, hanem csupán egyszer, legfeljebb kétszer évente. Mindenki elektronikus formában kapja majd meg a vényt, amellyel kiválthatja a gyógyszereit – taglalta a terveket Lončar.