Azok az orvosok, akik munkavégzés közben verbális vagy fizikai bántalmazásnak vannak kitéve, tegnaptól interneten keresztül is panaszt emelhetnek. Erre a Szerbiai Orvosi Kamara honlapján keresztül nyílik lehetőség – áll a kamara sajtóközleményében.
A közleményben kiemelik, a Szerbiai Orvosi Kamara azzal, hogy lehetővé tette az online úton történő bejelentést, saját maga is felvette a harcot a bántalmazás minden formája ellen. Véleményük szerint az egészségügyi munkások ellen irányuló, nem mindig kellemes megnyilvánulásokat nem szabad tolerálni.
Milan Dinić, a Szerbiai Orvosi Kamara igazgatója kiemelte, azáltal, hogy az orvosok bejelentik a bántalmazást, segítséget nyújtanak a kamarának abban, hogy kezdeményezze a vonatkozó jogszabályok módosítását. Mint mondta, az egészségügyi intézményekben megelőző-védő intézkedések bevezetését követelik az illetékes szervektől, hogy ezáltal csökkentsék az egészségügyi munkások ellen tett verbális és fizikai bántalmazásokat, amelyeknek sajnos nap mint nap ki vannak téve.
A bántalmazás online módon történő bejelentésének lehetőségét megelőzően körkérdést végeztek az egészségügyi dolgozók körében. A döntéshozatalnál az egészségügyi minisztérium is jelen volt, így közös megállapodás született arról, hogy hamarosan olyan intézkedésekre kerül sor, amelyek növelik az egészségügyi dolgozóknak a biztonságát a munkahelyükön, de munkálkodni fognak azon is, hogy tudatosítsák a polgárokban, mekkora gondot okoz az egészségügyi dolgozók ellen elkövetett bántalmazás bármely módja.