Jövőre hat, úgynevezett lineáris gyorsítót helyeznek üzembe országszerte hat egészségügyi intézményben. A szóban forgó berendezésekkel a daganatos megbetegedések sugárkezelését végzik. Mint Zlatibor Lončar, egészségügyi miniszter bejelentette, az új berendezések a kladovói, a niši, a belgrádi és a kragujevaci páciensek számára lesznek elérhetőek. Az egészségügyi tárca vezetője azt is megerősítette, hogy októberben zárul a kiberkések megvásárlására kiírt közbeszerzési pályázat. Lončar elmondása szerint a kiberkésekkel a mellkas, a hasüreg és a gerinc daganatos megbetegedései kezelhetők.
– A kiberkés és a hozzá tartozó kiegészítő berendezések hatmillió euróba kerülnek, a lineáris gyorsítók értéke pedig 18 millió dollár. Egészségügyi miniszterként számomra az a legfontosabb, hogy ezeket a korszerű berendezéseket minél olcsóbban sikerüljön beszereznünk, hiszen minden elköltött dinár számít az egészségügyben. Remélem, hogy ha sikeresen lezárul a közbeszerzési pályázat és befejeződnek az üzembe helyezés előkészületei, legkésőbb 2018 tavaszán a szerbiai páciensek számára is térítésmentesen elérhetőek lesznek a legkorszerűbb berendezések és gyógyítási eljárások – taglalta Lončar.
Sajtónyilatkozatában az egészségügyi tárca vezetője a nemrég megalakult korrupcióellenes bizottság munkájára is kitért. Kiemelte, hogy már korábban ígéretet tettek arra, hogy az egészségügyben nem tolerálják a korrupciót, ennek értelmében a bizottság minden egyes bejelentésnek köteles lesz utánajárni, illetve bejelentéstől függetlenül is felül fogja vizsgálni az egészségügyi intézmények munkájának szabályosságát, törvényességét.
– Ellenőriznünk kell, hogy vajon egy-egy egészségügyi intézményben juttatás fejében jutnak-e egyesek munkahelyhez, de azt is, hogy szabályosan állítják-e össze a várólistákat vagy pénzt kérnek azért, hogy egyesek soron kívül essenek át a szükséges sebészeti beavatkozáson – fogalmazott Lončar.
Mint az a folytatásban kiderült, az év végéig nagyjából ezer új munkahely nyílik az egészségügyben, ezt követően pedig béremelésre számíthatnak az egészségügyi dolgozók.