Októberben a hazai turisták leginkább a gyógyfürdőket keresték fel, amelyekben 45.634 vendégéjszakát töltöttek, 6 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest – közölte a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet.
Gazdaság
Teljes nyugdíjat kapnak ettől a hónaptól kezdve mindazok, akik csődbe ment, átalakulóban levő vállalatokból szociális program alapján 2 vagy 5 évvel a teljes nyugdíjjogosultság előtt vonultak nyugállományba. Rájuk többé nem érvényesek az ún.
Gyakran hallhatjuk külföldiek szájából Szerbiára vonatkozólag: Legalább a cigi olcsó! A legfrissebb hírek szerint ez a kevés öröm sem tart már sokáig.
Csökkent a kőolaj ára az ázsiai kereskedésben, mivel a befektetők aggódnak az OPEC+ csoport ülése miatt. A 23 tagú csoportnak – a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) és szövetségeseinek, élükön Oroszországgal – ugyanis arról kellene döntenie, hogy folytatja-e a termelés korlátozását a globális piacokon a kereslet és a kínálat stabilizálódása céljából.
A szerbiai turisták idén nemigen kerekedtek fel távoli helyekre, a hazai választékból pedig a gyógyfürdőket kedvelték leginkább – tette közzé a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet. Az adatok szerint 45.
A legerősebb európai gazdaságokat is megrengeti a koronavírus okozta járványhelyzet. Németországban a vállatok 15 százalékát fenyegeti csőd veszélye – mutat rá az elkeserítő eredményekre az IFO Gazdaságkutató Intézet által novemberben készített üzleti felmérés.