A közmédia szolgáltatásainak megfizettetéséről szóló törvény módosítását javasolta a szerb kormány, ennek értelmében január 1-jétől növelné a Szerbiai Rádió és Televízió, valamint a Vajdasági Rádió és Televízió szolgáltatási díját. Az eddigi 255 dinár helyett 299 dinárt kellene fizetni havonta tévé-előfizetésért. A javaslat a köztársasági képviselőház elé került.
Ugyanezen törvény módosítási javaslata szerint 2021. december 31-éig, részben állami költségvetésből, részben előfizetésekből oldják meg az RTS és az RTV anyagi támogatását.
A tévé-előfizetést, akárcsak eddig is, a villanyszámlán keresztül fizettetik meg.
A vasárnap megjelent információk szerint a közszolgálati médiának összesen 52,9 milliárd dinárral, azaz 448 millió euróval tartoznak a szerbiai polgárok. A bírósági végrehajtóknak tehát ennyi pénzt kell behajtaniuk a lakosság azon részétől, amely évek óta nem fizeti a szolgáltatás díját.
2019-ben 2,1 milliárd dinárt utaltak át az állami költségvetésből az Szerbiai Rádió és Televízió számlájára. 2018-ban az állami közmédia összbevétele 11 milliárd dinár volt, tehát a tartozások összértékéből a közszolgálati média akár négy évig is fenn tudna maradni.
A bírósági végrehajtók már megkezdték a kinnlevőségek behajtását, az adósoknak a tartozást mindenképp törleszteniük kell, a több éves késedelmi kamattal együtt. Előfizetésenként átlagban 25 ezer dinár a tartozás összege.