2024. szeptember 30., hétfő

Gazdaság

Tíz év múlva a globális GDP felét adják a BRICS-országok

A következő évtizedben a BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság – gazdaságainak globális részesedése mintegy 20 százalékkal növekszik – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a tagállamok képviselőinek e heti, moszkvai találkozóján.

Az amazóniai erdőirtás növeli a térség hőmérsékletét

Az Amazonas vidékén folyó erdőirtás jelentősen növeli a térség hőmérsékletét, csökkenti páratartalmát és megváltoztatja a víz körforgását – mutatták ki amerikai kutatók az Ecohydrology című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Kezdődhet a Török Áramlat bulgáriai szakaszának építése

Végleg eldőlt: mégis a szaúd-arábiai Arkad Engineering elnevezésű cég által vezetett konzorcium fogja építeni a Török Áramlat gázvezeték 474 kilométeres bulgáriai szakaszát. Így döntött Szófiában a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság, és ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kezdődhet a munka – írja a belgrádi Politika.

Három évtized alatt egymillióval csökken Szerbia lakossága

Szerbia lakossága 2050-re 15 százalékkal, vagyis egymillióval lesz kevesebb – figyelmeztetett Saša Ranđelović, a belgrádi Közgazdaságtudományi Kar tanára. A Kvartalni monitor gazdaságpolitikai kiadvány legújabb, a népességfogyás és a gazdasági növekedés összefüggéseit elemző számának bemutatásakor elmondta: a 15 százalék kétharmada a negatív természetes szaporulat miatt, egyharmada pedig a kivándorlás következtében tűnik el.