2024. szeptember 30., hétfő

Tíz év múlva a globális GDP felét adják a BRICS-országok

A következő évtizedben a BRICS-országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság – gazdaságainak globális részesedése mintegy 20 százalékkal növekszik – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a tagállamok képviselőinek e heti, moszkvai találkozóján.

„A BRICS-tagállamok ma a globális gazdaság egyharmadát adják, konzervatív becsléseink szerint pedig 2030-ra a világgazdaság több mint a felét képezik” – mondta Sziluanov, s hozzátette: e gazdasági szövetség tagjai folytatják az egymás közti kereskedelem akadályainak elhárítását, és példaként szolgálhatnak más országoknak.

A BRIC tömörülést (a betűszó az országok angol nevének kezdőbetűiből áll össze) 2006-ban alapította Brazília, Oroszország, India és Kína, majd az országcsoport neve a Dél-afrikai Köztársaság 2010-es csatlakozását követően BRICS lett. Az öt ország nominális GDP-je tavaly 18,6 billió dollár volt. A BRICS-tagok mintegy 3 milliárd embert képviselnek, mindegyikük gyorsan fejlődő, frissen iparosodott ország; jelentős regionális és globális befolyásuk van, és mind az öt ország tagja a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-nak.