2024. október 3., csütörtök

Gazdaság

Fényűző villái vannak a volt igazgatónak

Nikola Petrović, a Szerbiai Villanyhálózat (Elektromreža Srbije – EMS) volt igazgatója, Aleksandar Vučić államfő komája, villát építtetett a Dedinjén, felesége pedig megvásárolt egy állami épületet a Košutnjakon; becslések szerint a két épület a telekkel együtt több mint 4 millió eurót ér. Ezt állapította meg és közölte tegnap a Bűnözést és Korrupciót Kutató Hálózat (KRIK).

Kilenc hónap alatt megépül a gázvezeték?

Márciusban kellene megkezdődnie a bolgár–szerb határtól a szerb–magyar határig vezető, több mint 400 kilométeres szerbiai gázvezeték építésének, a munka befejezését pedig december 15-ére tervezik – közölte Dušan Bajatović, a Srbijagas Közvállalat vezérigazgatója.
Nem fogadott ügyfeleket az újvidéki kataszteri hivatal sem (Fotó: Beta)

Véget ért a sztrájk a kataszteri hivatalokban

Nem fogadott ügyfeleket az újvidéki kataszteri hivatal sem (Fotó: Beta) Megállapodás született a kormány képviselői és a Köztársasági Földméréstani Intézet dolgozóit képviselő szakszervezetek közöt...

Dina kártyával több mint 70 eladóhelyen

Egyre több eladóhelyen válik lehetővé a Dina kártyával való fizetés. Jelenleg több mint 70 hazai internetes üzletben használható vásárláskor a hazai bankkártya – tette közzé tegnap a Szerbiai Nemzeti Bank.

Jövő héten kezdődik a davosi Világgazdasági Fórum

Az idei Világgazdasági Fórumot január 22-e és 25-e között tartják meg a szokásos helyszínen, a Svájc keleti részén található Davos városában. Az üzleti, politikai, társadalmi és gazdasági élet mintegy 2500 nemzetközi képviselőjének részvételére számítanak.