2024. október 3., csütörtök

Putyinra várva

Szerbia 230 millió euró értékű közlekedésügyi szerződést ír alá Oroszországgal

Vladimir Putyin orosz elnök január 17-ei látogatása alkalmából Zorana Mihajlović építésügyi, infrastrukturális és közlekedési miniszter elmondta, hogy Szerbia 230 millió euró értékű közlekedésügyi szerződést ír alá Oroszországgal. A beruházások az Ópázova és Újvidék közötti vasúti szakasz munkálataira vonatkoznak.

A miniszter asszony kiemelte a szerződés aláírása politikai jelentőségét is, hiszen – mint mondta – Szerbia jó kapcsolatokat ápol az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal is. Hozzátette, hogy Szerbia túl kicsi állam ahhoz, hogy válogasson, kivel működik együtt.

(Fotó: Dávid Csilla)

(Fotó: Dávid Csilla)

Zorana Mihajlović azt is megállapította, hogy az Oroszországi Vasutak a világ egyik legjobb vállalata, és hogy Szerbiának eddig nem volt rossz tapasztalata az orosz céggel fenntartott együttműködésben.

Rámutatott arra, hogy folytatódnak az intenzív beruházások a vasúthálózaton. Emlékeztetett arra, hogy tavaly 77 kilométer hosszan építettek ki síneket, és hogy csaknem 200 kilométernyi hosszan folytatódik a vasúti rendszer korszerűsítése.

A mintegy kétezer vasúti átjárót a szakértők utasításai szerint rendezik el, és 13 millió eurót biztosítanak erre a célra. A közlekedési miniszter kijelentette, hogy a vasúti átjárókon lévő jelzések lopása miatt a Szerbiai Vasutak közvállalatnak évente 250-300 millió dinár vesztesége származik.