2024. október 3., csütörtök
VEDD EL A SZÁMLÁT, ÉS NYERJ!

Október végén újabb lakásokat sorsolnak ki

Hogyan kell belépni a résztvevők táborába?

Hamarosan kezdődik a számlás nyereményjáték újabb, őszi fordulója – jelezte Siniša Mali pénzügyminiszter. Instagram-oldalán azt írta, az őszi forduló keretében október végén bonyolítják le az első húzást, szokás szerint a nagy nyilvánosság előtt, az RTS 1-es csatornáján. Öt húzás alkalmával összesen 10 belgrádi lakást sorsolnak ki.

„Reméljük, a nyár folyamán tovább gyűjtötték a nyugtákat, és folytatták az alkalmazásba való bevitelüket, mert ebben a fordulóban is részt vesz az összes idei, tehát január 1-je után kiadott számla” – emlékeztetett Mali. A számlák gyűjtésének és szkennelésének folytatására kérte a lakosságot, és közölte, hogy eddig 553.581 fiókot nyitottak, és 146 millió számlát, illetve 176 millió kódot vittek be a rendszerbe. A kártyás fizetés két kódot ér, vagyis az esély dupla, a minisztérium ezzel is a bankkártyák használatára biztatja az embereket, a nyereményjáték célja pedig köztudottan a szürkegazdaság visszaszorítása.

Csak a QR-kóddal ellátott számlákkal lehet játszani. A nagykorú szerbiai állampolgárok számára indított nyereményjátékba a most bekapcsolódók az alkalmazást a Google Play, az Apple és a Huawei áruházban érhetik el. A részvételi regisztráció egyszerű, az alkalmazás telepítése után felhasználói fiókot kell létrehozni, ehhez a következő adatokat kell bevinni: mobiltelefonszám, teljes név, helység, lakcím és a személyi igazolvány száma. Egy kattintással meg kell erősíteni azt is, hogy nagykorú az illető, és hogy elfogadja a játékszabályokat. Miután a Registracija gombra kattintottunk, egy üzenet érkezik a mobiltelefonra, az ebben feltüntetett kódot végül be kell vinni az alkalmazásba. Minden polgár további négy fiókot nyithat még a saját telefonján keresztül, például a családtagok számára, hátha éppen közülük kerülnek ki a szerencsés résztvevők. Minden pénztári számla kétféleképpen regisztrálható: a QR-kód egyszerű szkennelésével vagy a nyugta alsó részében található PFR-szám és -időpont beírásával. Az alkalmazás minden alkalommal visszajelez, hogy sikeres volt-e a számlán szereplő QR-kód beolvasása. A papírszámlákat nem kell megőrizni, az alkalmazáson keresztül bármikor ellenőrizhető, hogy hány számlát szkenneltünk sikeresen.

A hatalmas medencébe öntött borítékok látványa már a régmúlté, ehelyett már tavaly is a kódokat húzták ki a stúdióban, és így lesz a továbbiakban is. Eddig összesen 75 fővárosi lakást osztottak ki, de bőven van még lehetőség, a játék a tervek szerint jövőre is folytatódik.