2024. december 22., vasárnap

Irány Szerbia!

Rekordokat döntöget a turisták száma

Szerbiában az idén a januártól szeptemberig tartó időszakban több mint négymillió vendégéjszakázást jegyeztek, ami 10 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ez jól szemlélteti a turizmus fejlődését – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Husein Memić turisztikai és ifjúsági miniszter. Rámutatott arra, hogy az elmúlt tíz évben kétszeresére növekedett a turisták látogatása.

2013-ban 2,2 millió turista érkezett, tavaly pedig 4,2 millió. A vendégéjszakázások száma 11 éve 6,6 millió volt, 2023-ban 12,4 millió.

– Az ilyen jó eredményeknek köszönhetően Szerbiának a múlt évben 1,6 milliárd euró bevétele származott a turizmusból, ami 16 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. Ezek a számok jól megmutatják, hogy az állam nagy figyelmet fordít a turizmus fejlesztésére. A minisztérium folytatja a turisztikai szektor fejlesztését különféle támogatásokon és intézkedéseken keresztül, nagy hangsúlyt fektetve a falusi turizmusra – fejtette ki Memić.

Tavaly Šumadijában és Nyugat-Szerbiában jegyezték a legtöbb vendégéjszakázást, ami 38,1 százalék volt, ez visszaesés 2013-hoz képest, amikor ez a szám 46,3 százalék volt. Belgrádban a turisták 27,8 százaléka vendégéjszakázott, ami növekedés 2013-hoz képest, akkor ez a szám 22,7 százalék volt.

Dél- és Kelet-Szerbiában 2013-ban a turisták 16,8 százaléka vendégéjszakázott, tavaly kicsivel több, 18,4 százalékuk. Vajdaságban jegyezték a legkevesebb vendégéjszakázást, 2013-ban a turisták 14,2 százaléka, az előző évben 15,7 százalékuk.
2023-ban összesen 5,6 millió vendégéjszakázást jegyeztek, a legtöbb turista Oroszországból (11,9), Törökországból (9,3), Bosznia és Hercegovinából (6,3), Németországból és Kínából (5,1) érkezett.

A látogatók leginkább a városok iránt érdeklődnek, 6,8 millió a városokban töltötte a vendégéjszakáit, a hegyi üdülőkben és a gyógyfürdőkben pedig 5,6 millió személy. A legtöbb vendégéjszakát Belgrádban töltötték (50,9 százalék), ezután következik Újvidék (8,4) és Szabadka (5,2). A hegyi üdülőhelyeken 2,8 millió vendégéjszakázást jegyeztek, leginkább Zlatibor, Kopaonik és Tara volt a legnépszerűbb úti cél.

A gyógyfürdőkben 2023-ban szintén 2,8 millió vendégészakázást jegyeztek, a turisták Vrnjačka Banja, Skobanja és Vrdnik iránt érdeklődtek.

Szerbiát augusztusban 495.896 turista látogatta meg, a vendégéjszakák száma 1,4 millió volt. A turisták leginkább Törökországból, Oroszországból, Kínából és Németországból érkeztek. A kínai turisták száma nagyon megugrott az elmúlt években. Az év végéig 145-155 ezer kínai turista érkezésére számítanak.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás