2024. október 6., vasárnap

Brnabić: Jövőre jobban fogunk élni

Új öntözőrendszerek, nyereséges lesz a belgrádi repülőtér bérbeadása

Minden szempontból jobban fognak élni 2018-ban Szerbia polgárai, a munkanélküliség 10 százalék alatt lesz – jelentette ki Ana Brnabić miniszterelnök.

A Szerbiai RTV-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy hamarosan minden polgár érzékelheti a haladást a társadalom minden területén. Remélhetően láthatóvá válnak a 2014-ben véghezvitt pénzügyi konszolidációs intézkedések eredményei.

Hozzátette, hogy az idén 10 százalékkal növekedett a minimálbér, 2018. január 1-jétől pedig a fizetés nem adóköteles része a jelenlegi 11.790 dinárról, 15 ezer dinárral fog emelkedni.

Brnabić kijelentette azt is, hogy a jelenlegi kormány sokat tett a mezőgazdaságért. Elérte, hogy az állam zöld utat nyerjen az európai uniós források irányába. A mezőgazdasági földterületek hét-nyolc százaléka 2018-ban öntözőrendszerekkel lesz ellátva.

Nyilatkozatában elmondta, hogy a digitalizáció hatékonyan összefonódik a mezőgazdasággal, és a jövőben nagymértékben elősegíti a mezőgazdasági termelők munkáját.

A miniszterelnök kijelentette, hogy habár az állam nem támogatja a málnatermesztőket, mégis hozzá fog járulni a szövetkezetek és a hűtőberendezések létrehozásához.

,,Aki támogatást szeretne, előbb építse ki a saját vállalkozását” – mondta a miniszterelnök.

A belgrádi Nikola Tesla Repülőtér koncesszióba adásából azonnal 350–450 millió euró jutna az államkasszába – emelte ki Brnabić. A belgrádi repülőtérre tett legjobb ajánlatokról szóló előzetes döntés meghozatalára december 25-ig kerül sor.