2024. október 2., szerda

Lemondott a Szerbiai Vasutak vezérigazgatója

Benyújtotta lemondását Miroslav Stojičić, a Szerbiai Vasutak vezérigazgatója. A kormánynak, a közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztériumnak, valamint a vállalat Közgyűlése elnökének eljuttatott levelében kiemeli, hogy megbízatása január 17-én lejárt, ugyanis pályázat útján 4 évvel ezelőtt került erre a posztra.

A lemondás okai között említi, hogy a Szerbiai Vasutak Statútumát nem hangolták össze a közvállalatokról rendelkező törvénnyel, hogy lehetetlenné vált a vasúti vagyonnal való rendelkezés, hogy a foglalkoztatottak panaszai nyomán már mintegy 8000-re szaporodott a cég bírósági ügyeinek száma, hogy 767.700.313 dinár miatt zárolták a zsírószámlájukat, valamint hogy obstrukcióval szembesült.

A közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztériumban a Beta hírügynökségnek elmondták: a Szerbiai Vasutak vállalat „nem a vasúti projektumok és infrastruktúra irányításával foglalkozik, hanem az öröklött adósságokkal és a vagyonnal”. Minthogy „ezek a folyamatok lassan lezárulnak, fokozatosan megteremtődnek a Szerbiai Vasutak vállalat felszámolásának feltételei”. A vasutakkal foglalkozó, korábban egységes vállalatot négy részre osztották, így jött létre a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra és a Srbija Voz részvénytársaság, a Srbija Kargo gazdasági társaság és a Szerbiai Vasutak.