A Köztársasági Földméréstani Intézet szakszervezetei bejelentették, hogy holnap, február 27-én ismét beszüntetik a munkát az ország minden szervezeti egységében, hacsak az igazgatóság addig nem korrigálja a januári béreket.
A foglalkoztatottak érdekvédelmi szervezetei azzal vádolják az intézet vezetőségét, hogy „durván és egyoldalúan” megsértette a január 21-ei megállapodást, és a felelősök leváltását követelik. Az akkor aláírt dokumentum volt hivatott garantálni azt, hogy a kataszteri foglalkoztatottak fizetését az alapbér növeléséről szóló határozathoz igazítják, de nem így történt.
Az RGZ dolgozói a kilátásba helyezett munkabeszüntetés kapcsán arra kérik ügyfeleiket, hogy idejében adják át kérelmeiket, valamint hogy a szolgáltatások leállítása esetén legyenek megértéssel és türelemmel.
A kataszteri hivatal alkalmazottai tavaly december 6-án léptek sztrájkba béremelést követelve, s a lakosság egészen január 21-éig nem vehette igénybe szolgáltatásaikat. Akkor abban állapodtak meg a munkaügyi minisztériummal, hogy a 2018-ban 35 százalékkal csökkentett fizetésekhez ismét hozzáadják a korábban megvont bérpótlékokat.