2024. december 5., csütörtök

Vajdaság idegenforgalmi vonzereje a multikulturális sokszínűség

Megtartották az Újvidéki Vásáron a turizmusipar idei találkozóját

A szerbiai ezen belül a vajdasági turizmus dinamikus fejlődésének a korszakát éljük. Országos szinten 2012 júliusától 2013 júliusáig az átutazó turisták száma 6 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 2 százalékkal nőtt. A vajdasági adatok ennél is kiemelkedőbbek: a tartomány területén ugyanebben az időszakban a látogatások száma 17, a vendégéjszakák száma pedig több mint 20 százalékkal nőtt. A több turista több bevételt is jelent(het) az országnak. Ezt tanúsítják a Szerbiai Nemzeti Bank adatai, melyek szerint több mint 10 százalékkal nőtt az idegenforgalmi bevétel.

A fenti adatok tegnap hangzottak el a turizmusiparnak a vásárvárosban megtartott éves találkozóján, a 46. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás keretében. A vajdasági turizmus helyzetéről és fejlesztési terveiről Miroslav Vasin tartományi gazdasági titkár számolt be, a szerbiai idegenforgalomról pedig bővebben Gordana Plamenac, a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet igazgatója beszélt.

Mindketten kiemelték a fesztiválturizmusban és a kongresszusturizmusban rejlő lehetőségeket. Gordana Plamenac szerint az új szerb légitársaság, az Air Serbia fordulópontot hozhat a szerbiai idegenforgalomba. A turizmus jelenleg 1,8 százalékkal járul hozzá a szerbiai hazai össztermék (GDP) megvalósításához. Ez nem túl nagy, de nem is elhanyagolható összeg, ugyanakkor azt is jól mutatja, hogy még hatalmas lehetőségek rejlenek az idegenforgalom fejlesztésében. Miroslav Vasin szerint a tartományi idegenforgalom vonzereje Vajdaság soknemzetiségű, multikulturális sokszínűségében rejlik. Erre a sajátosságra kell alapozni az idegenforgalmi stratégiát, amelynek az alapjait az év elején

megalakult Tartományi Idegenforgalmi Tanács a nemrégiben meghozott turizmusfejlesztési akciótervében már lefektette. Vasin kiemelte, a turisták idevonzásában rendkívül sokat jelent a falu- és városszépítés, ebben Ausztria, Magyarország, Szlovénia mutathat példát számunkra. Az a cél, hogy a vajdasági falvak központjai is olyan rendezettek legyenek, mint például az osztrák, a magyar vagy szlovén falvak főutcái. Ehhez a maga eszközeivel a gazdasági titkárság is hozzá szeretni járulni, támogatásukkal elsőként az Ürög melletti Rivice falu központját újítják fel, Ürögön pedig – ahol a szőlőtermesztésnek nagy hagyományai vannak – a villányinak a mintájára borutcát hoznak létre.

A szerbiai turizmus legvonzóbb helyszínei továbbra is a nagyobb városok, országos szinten Belgrád, tartományi szinten pedig Újvidék, de Szabadka is jelentős mértékben hozzájárulhat az idegenforgalom fejlesztéséhez.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás