Három év előkészület után az új munkatörvény tervezete a hét elején végre az illetékesek asztalára kerülhetett. Azonnal éles vita kerekedett a törvényben megfogalmazott újítások kapcsán, amelyekről Saša Radulović gazdasági miniszter és más beavatottak nyilatkozatai alapján már bizonyos betekintést nyerhetett a közvélemény.
A kiszivárgó információk szerint a legfontosabb változtatások a következők a 2005-ös munkatörvényhez képest: a végkielégítés kifizetésére vonatkoznak, a törvénytervezet szerint csak abban a vállalatban eltöltött munkaévek után fizetnek ki, ahonnan a végkielégítésre jogosult a munkaerő-felesleggé vált foglalkoztatott; a meghatározott idejű munkavállalás lehetséges leghosszabb időtartamát a jelenlegi egy évről három évre bővítik; megkönnyítik a munkaadóknak a elbocsátást; csökken a betegszabadságra és az évi szabadságra kifizetendő juttatások kiszabott összege; a maximális munkaidőt – a szükség szerinti lehetséges átütemezést engedélyezve – heti 48, illetve napi 12 órában állapítja meg a törvénytervezet.
A munkaerőpiac résztvevőit leginkább meglepő újítás a rugalmas munkavállalási módokra vonatkozó szabályozás bevezetése, ami lehet otthon végzett munka, távmunka, két személy által végzett munka, illetve lízing munka – ez azt jelenti, hogy kölcsönzik a munkavállalót egy másik munkaadónak bizonyos munka elvégzésére. A szakszervezetek körében leginkább ez az utóbbi, a munkavállalónak a visszaélésekre lehetőséget adó kiközvetítése „ütötte ki a biztosítékot”, de a végkielégítések kifizetési módjának megváltoztatása is.
A munkaadók szerint a végkielégítéseket csak abban az adott vállalatban eltöltött munkaévek után kell kifizetni, ahonnan elbocsátották a dolgozót. A szakszervezetek szerint viszont tartani kellene magunkat az eddigi gyakorlathoz, vagyis az elbocsátott munkás összes szolgálati éve után kell hogy járjon végkielégítés. Ez azt jelenti, hogy egy negyven évig dolgozó munkaerő-felesleggé vált foglalkoztatottnak, függetlenül attól, hogy élete során hány munkahelyet váltott, az adott vállalatból – 300 eurós évi összeggel számolva – összesen 12 ezer euró végkielégítés jár.
Dragoljub Rajić, a Munkaadók Uniójának igazgatója szerint ezt a rendelkezést azért is meg kell változtatni, mert a jelenlegi helyzetben, amikor elszaladt a költségvetési hiány, az államnak is nehézséget jelentene az összes szolgálati idő után járó végkielégítés kifizetése a közvállalatokból elbocsátandó foglalkoztatottak után.
– Ezt a terhet a gazdaság jelenlegi állapotában az állam egyszerűen nem tudná elviselni – érvelt a Tanjugnak nyilatkozó igazgató, aki szerint a jelenlegi rendszer azért is igazságtalan, mert az adókkal leterhelt szerbiai versenyszférában alacsonyabbak a bérek, mint a közszférában, így itt a végkielégítések összege is szükségképpen jóval kevesebb.
Njegoš Potežica, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének alelnöke annak a reményének adott hangot, hogy sikerül megegyezésre jutnia a szükségesnek tekintett módosítások ügyében, a visszaélésekre lehetőségét adó rendelkezéseket pedig ki fogják küszöbölni. Potežica szerint a jelenlegi viszonyok közepette egyesek – újból elhelyezkedve – kétszer is kaptak végkielégítést, mások viszont egyszer sem. A végkielégítések ügyét szerinte az osztrák minta alapján úgy lehetne elfogadható módon rendezni, hogy külön alapot létesítenének a végkielégítések kifizetésére. Ennek az alapnak a működéséhez minden munkavállaló köteles volna hozzájárulni.
