A vajdasági vállalatok csak kis hányada vállal szerepet az innovációkban, a fejlesztésekben. Területünkön még az innováció fontosságának a tudata sem fejlődött ki kellőképpen, sőt, a fogalom valós tartalmával sincsen tisztában a szerbiai vállalkozások, önkormányzatok többsége. Röviden ezekkel a szavakkal összegezhető a tartományi kormány által alapított BSC Információs Központ magyar partnerek segítségével megvalósított projektumának eredménye, melynek célja az innovációs készség felmérése volt Vajdaságban.
Marija Vujaković, a BSC Információs Központ igazgatója ismertette tegnap az Invesexpón az európai előírások alapján elvégzett projektum eredményeit, amellyel – Vajdaságot is elhelyezve az innovációs készséget ábrázoló „térképen” – kiegészült a Dél-Alföldi Regionális Innovációs Stratégia, de egyúttal elkészült Vajdaság Regionális Innovációs Stratégiája is.
Összesen 1192 szervezethez, illetve intézményhez juttatta el a kérdőíveket: vállalatokhoz, gazdasági kamarákhoz, kutatóintézetekhez, önkormányzatokhoz. A kapott válaszok alapján kiderült, hogy a megkérdezettek nagy hányada – 45 százalékuk – nincs tisztában azzal, mit takar az innováció fogalma. Újításra többnyire a kényszer viszi rá őket, a konkurencia miatt, általában késve vezetnek be valamilyen újítást. Ezt válaszolta a megkérdezettek többsége. Csak 14 százalékukat foglalkoztatja a a működés hatékonyabbá tételének kérdése. Az innovációk környezetünkben csak kis hányadban kötődnek a vállalatokhoz, pedig nekik kellene az újításoknak motorjának lenniük.
Már e néhány szűk adatból is kiderül, hogy a felmérés eredményei lesújtóak, de legalább tudhatjuk, honnan kell felkapaszkodnunk, ha fel szeretnénk venni a versenyt azokkal az országokkal, amelyek fejlettségüket nagyrészt innovációs készségüknek köszönhetik.