Ismét szokatlanul nagy a diplomáciai sürgés-forgás Afrika több országában. John Kerry amerikai külügyminiszter a minap épp akkor utazott el Etiópiából, amikor Li Ko-csiang kínai kormányfő odaérkezett. Kerry látogatása alighanem a Barack Obama amerikai elnök által augusztusra tervezett USA–Afrika csúcstalálkozó előkészítésének részét képezte. Afrikai országokat keresett fel a közelmúltban Kisida Fumio japán külügyminiszter is.
Li Ko-csiang miniszterelnök Kenyában (Fotó: Beta/AP)
Mindez arra utal, hogy a kőolajban, ásványi kincsekben, ritka fémekben és aranyban is gazdag, hatalmas fejlődés előtt álló Afrikáért – a megannyi ottani nehézség és bizonytalanság ellenére – folytatódik a világ meghatározó gazdasági-politikai hatalmainak vetélkedése.
Afrika fontosságát Peking számára mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az új kínai vezetés első embere, Hszi Csin-ping már röviddel tavaly márciusi elnöki kinevezése után három afrikai országba látogatott el: Dél-Afrikába, a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Tanzániába.
A kínai miniszterelnök ebben a hónapban négy afrikai országot érintő körutat tett, ennek során felkereste Angolát, Etiópiát, Kenyát és Nigériát. Li „a stratégiai partnerség” kifejezést használta hazája és az afrikai országok közötti kapcsolatok létrehozására. Utalt arra, hogy el kell kerülni azokat a hibákat, amelyeket a korábbi imperialista gyarmatosítók vétettek Afrikában. A kínai kormányfő szerint az együttműködésnek a kölcsönös előnyökre kell épülnie. Ezzel a megjegyzésével részben bírálta azokat a kínai beruházókat is, akik kihasználják az olcsó helyi munkaerőt, s emiatt ellenérzéseket váltanak ki Afrikában. Részben pedig tompítani igyekezett azt a szóbeszédet, mely szerint Kína sem különb a régi gyarmatosítóknál, és ugyanúgy kizsákmányolja a kontinenset, mint az imperialista hatalmak a korábbi évszázadokban.
Kína nyilvánvalóan arra törekszik, hogy megőrizze az utóbbi bő fél évtizedben megszerzett vezető kereskedelmi pozícióját a kontinensen. Kína fokozatosan hódította meg Afrika több országát, háborúk és rendszerbuktató katonai akciók támogatása nélkül. A kontinensen ötven országban már több mint kétezer kínai vállalat működik, alkalmazottaik 85 százaléka helybeli.
A Hszi Csin-ping államfő tavalyi látogatásakor az afrikai országoknak felkínált 20 milliárd dollár hitelkeretet Li Ko-csiang miniszterelnök a napokban további 10 milliárd dollár ígéretével toldotta meg. Nagyrészt ebből finanszíroznák a kínai cégek óriási beruházásait. Az utóbbi tíz évben Kína összesen százötven milliárd dollárt fektetett be a kontinensen.
A tavalyi adatok arról tanúskodnak, hogy az ázsiai nagyhatalom (2012-ben) kétszázmilliárd dolláros kereskedelmi forgalmat bonyolított le Afrikával. Nyugati és egyéb vetélytársai ezt nem nézik jó szemmel, hiszen jócskán le vannak maradva mögötte. Az Európai Unió és Afrika egymás közötti külkereskedelmi forgalma 2012-ben „csak” 138 milliárd dollárt tett ki, az Egyesült Államok és Afrika esetében ez az összeg alig érte el a 89 milliárd dollárt.
Ezért, ha csak teheti, a Nyugat igyekszik fékezni vagy meghiúsítani Kína térhódítását Afrikában. A Kínában 7,5 százalékosra tervezett idei gazdasági növekedés azonban nagyban függ az Afrikából importált nyersanyagtól, miként az oda exportált saját termékek iránti kereslettől is.
A függőség tehát kölcsönös. Kína nélkül Afrika sem tudna öt százalék körüli éves gazdasági növekedést elérni.
