2024. augusztus 22., csütörtök

Vegyes indexek New Yorkban

Pozitív kezdés, majd veszteség és nyereség közötti csekély ingadozások után a zárás közeledtével vegyesen álltak szerdán a tőzsdeindexek New Yorkban.

A zárás előtt két órával a DJIA-30 index 0,12 százalék, az S&P-500 index pedig 0,10 százalék veszteséget, a Nasdaq Composite index 0,04 százalék nyereséget mutatott. A héten bekövetkezett negatív korrekcióval együtt is a New York-i tőzsdeindexek szép eredményeket halmoztak fel szeptember vége, a negyedév kezdete óta, a DJIA-30 több mint kilenc, az S&P-500 index több mint nyolc százalékot. A kötvénykereskedelem szerdán nemzeti ünnep miatt szünetelt az Egyesült Államokban, ami a tőzsdei forgalmat is nagyban visszavetette. A piacoknak makrogazdasági mutatók és vállalati eredmény-beszámolók formájában vegyes jelzéseket kellett feldolgozniuk szerdán.
Kínában mind az ipari termelés, mind az állótőke beruházások növekedési üteme 0,1 százalékponttal csökkent ugyan októberben szeptemberhez képest, a kiskereskedelmi forgalom azonban ugyanennyivel nagyobb ütemben emelkedett, ami azzal biztat, hogy a gazdasági növekedés stabilizálódott.
Az Amazon.com részvénye több mint két százalékkal erősödött, és a legnagyobb erőnek bizonyult az S&P-500 és a Nasdaq Composite indexek megemelésében. A feldolgozóipari ágazatot pedig a General Electric, a 3M és a Honeywell részvények egy százalékos erősödése támogatta.
A Macy's áruházlánc részvénye a vártnál gyengébb negyedéves eredmény hatására 14 százalékkal gyengült.
Az energiaipari részvényeket az olajárak három százalék körüli esése gyengítette. Az S&P-500 indexben képviselt energiaipari vállalatok indexe 1,6 százalékkal csökkent.
Kedd este az American Petroleum Institute közölte, hogy az elemzők által várt egymillió helyett 6,3 millió hordóval emelkedtek az amerikai olajkészletek. A Deutsche Bank prognózisa szerint a jövő év első felében napi 1 millió hordó túlkínálat lesz a világpiacon. Az OPEC-tag Ecuador olajügyi minisztere azt hangsúlyozta, hogy a piacot csak a termelés csökkentésével lehet egyensúlyba hozni, és arra fog törekedni, hogy az olajkartell decemberi ülésén megállapodás szülessen erről.
Este a New York-i NYMEX határidős árutőzsdén a WTI amerikai olajtípus ára 2,69 százalék csökkenéssel hordónként 43,02 dolláron, az északi-tengeri Brent típus ára pedig 2,58 százalék csökkenéssel hordónként 46,86 dolláron állt.
Az arany árára továbbra is nyomást gyakorolnak az amerikai kamatemelési várakozások, és a jegyzés közeledik három havi mélypontjához. Az arany ára az azonnali piacon unciánként 1085,94 dolláron állt 0,36 százalék csökkenéssel.
A dollár árfolyama csak csekély mértékben változott szerdán, az eurót este 1,0736 dolláron jegyezték 0,11 százalék erősödéssel.