A köztársasági kormány döntött: mindenképp túlad a Szerbiai Telekom közvállalat állami részvényeinek 40 százalékáról, s már meg is hirdették a versenypályázatot a privatizációs tanácsadó szerződésre. Erre olyan befektetési bank vagy nagy tekintélyű befektetési csoport jelentkezhet, amely európai vagy közel-keleti telekommunikációs privatizációban sikerrel szerepelt és legalább 500 millió euró értékű eladásban vett részt. Az állam jelenleg a postaforgalmi vállalat részvényei 80 százalékának a résztulajdonosa, a 20 százalékát 13 évvel ezelőtt eladtak már az olasz STET és a görög OTE cégnek, most a fennmaradt vagyon felének az értékesítésére készülnek. Nagyon összetett dolog ez, sok az érdekelt és felvetődött a kérdés, hogy Szerbia vajon nyerhet vagy veszíthet ezen a privatizáción.
A tapasztalatok nem túl kecsegtetőek. Keserű szájízzel emlékezünk vissza a Milošević-rezsim által, 1997-ben megkötött nagy üzletre, amikor is az egykori Telekom 20 százalékos részvénycsomagját 1,5 milliárd akkori márkáért engedték át. Nagy lobbizás előzte meg ezt az üzletkötést. Nem nagyon bízott abban senki, hogy sikerrel végződik majd, és a következményekkel sem nagyon számoltak akkor. Miloševićnek erre azért volt szüksége, hogy megvásárolja a szociális békét, s meghosszabbítsa hatalmát. Ez sikerült, mert a Telekom eladását követően még három évig háborítatlanul uralkodhatott. A pénzt meg elkótyavetyélték. Először is a közvetítőnek 28,5 millió márkát fizettek be a számlájára, aki nem volt más, mint Douglas Hurd volt brit külügyminiszter. A fennmaradó összeg felét a nyugdíjakra költötték, egyharmadát a bóri rézbánya, a kragujevaci Zastava és hasonló haldokló cégek megmentésére. Akkor mindenki elégedett volt, a hatalomtartók pedig dörzsölték a markukat, mert bizonyára jutott nekik is valami ebből a nagy üzletből.
Most Cvetković kabinetje váltig hangoztatja, hogy nem ismétlődhet meg a 13 évvel ezelőtti eset. Ugyanis akkor közvetítő útján bonyolították az üzletet, ezúttal nemzetközi versenypályázatot írnak ki, s átlátható módon kezelik az ügyet. Közvetlen kiegyezés még csak szóba se jöhet.
A Telekom vagyonának 40 százalékát adják el, ami a becslések szerint 1-1,5 milliárd eurót érhet. Azt is váltig hangoztatják, hogy véletlenül se fordulhat elő, hogy a befolyt pénzt a fizetések, a nyugdíjak pótlására vagy ne adj' Isten, pártkampányra költik majd el. Mirko Cvetković határozottan állítja, hogy külön költségvetési alapot hoznak létre, amelyből az infrastrukturális beruházások finanszírozását vállalják magukra. Ez így nagyon szépen hangzik, csak éppen az a zavaró, hogy a szóban forgó építkezések a választási kampánnyal esnek egybe. S az sem mellékes, hogy a Telekom eladásából befolyó pénz elosztása és elbírálása éppen 2012-re esik majd, amikor a köztársasági parlamenti és egyéb szintű választások ideje lesz. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon ki fogja felhasználni a postaforgalmi vállalat eladásából származó előnyöket, és a maga hasznára fordítani.
A közgazdászok többsége azon a véleményen van, hogy még mindig jobb, ha infrastrukturális beruházásra fordítják a befolyó eszközöket, mintha mondjuk a JAT feltámasztására költenék azt, vagy a fogyasztás serkentésére. Azért óva intő hangot is hallhatunk itt-ott, mely szerint nem lenne jó, ha netán a költségvetési hiány fedezésére menne el ez a pénz, vagy a majdani kampány során esetleg lokális jellegű befektetésekre költenék el. A józanabbak, akiknek van betekintésük a telekommunikációs ügyekbe, azt tanácsolják, hogy talán nem is kellene eladni a Telekomot, sőt ezt nagy tévedésnek tartják, mert állítólag évente a postaforgalmi vállalat nem kevesebb mint egymilliárd eurós biztos bevételt jelent. Ezen lehet rágódni, de a kiírt pályázatot megmásítani már nem. Bízunk abban, hogy most nem úgy fognak gazdálkodni a pénzzel, mint 13 évvel ezelőtt.
