Amikor a gazdasági világválság hatását mi is kezdtük érezni, akkor még csak a vendéglátóiparban dolgozók és az idegenforgalommal foglalkozók tartottak attól, hogy huzamosabb ideig mindez nagy kihatással lesz az üzletre. A következő hullámban a szolgáltatóipar érezte meg a visszaesést, s csak harmadikként kezdtek rettegni az építőiparból élők. Jó ideig az ingatlanárak stagnáltak, míg a múlt év vége felé, november közepén lassú tempóban elkezdtek csökkenni.
Sokezren maradnak munka nélkül, ha az építőipart is eléri a gazdasági világválság
A hivatalos adatok szerint tavaly év végén 10–20 százalékkal csökkentek az árak, de néhol elérhette a 25–30 százalékot is. Ez a hivatalos adat, ám akik követték az apróhirdetésekben a lakás- és házkínálatot, azt tapasztalhatták, hogy bizony jóval olcsóbban kínálják eladásra az ingatlant, mint ahogy azt tették tavaly nyáron. De még mindig aránylag egy helyben topogtak az árak, különösebb ingadozás nem volt tapasztalható, mire januárra bevallották az ingatlanpiaccal foglalkozók, hogy drasztikusan visszaesett az ingatlanok iránti kereslet, s mondhatni, hogy az adásvétel teljesen leállt.
Nem is csoda, hisz ki bátorkodik manapság ingatlant vásárolni. Talán nem is annyira a bátorság okozza itt a gondot, hanem az, hogy nehéz kölcsönhöz jutni, mert megszigorították a feltételeket, a másik nagy eltántorító erő pedig az, hogy az igénylőre nézve nagyon kedvezőtlen kamatfeltételek mellett ítélik oda a kölcsönöket. Mindennek tudatában arra vártunk, hogy majdcsak elkezd már valahogy nagy léptekben csökkenni az ingatlanok ára, ami mind a mai napig nem következett be, ám április közepe táján mégis megszólaltak az ingatlanforgalmazással foglalkozó ügynökségek, s kezdték emlegetni, hogy májustól nagy változás várható. A kezdeti félénk megnyilvánulást egyre hangosabb és harsányabb bejelentés követte, mígnem napvilágra került, hogy szinte biztosra vehető, hogy május elsejétől 20–30, de helyenként akár 50 százalékkal is csökkenni fognak az ingatlanárak. Minél inkább mélyül a válság, a logika szerint annál jobban kell, hogy essen az ingatlanok ára.
Mindezt alátámaszthatjuk azzal, hogy az érdeklődés az ingatlanok iránt 50–70, de néhol 90 százalékban csökkent, vagy talán szinte teljesen le is állt. A hivatalos adatok ugyan ezt még nem támasztják alá, de ez részben azzal magyarázható, hogy nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint amit tavaly év végén a bankágazat ellen tettek, hogy eltántorították az érdeklődőket attól, hogy a bankok szolgáltatásait igénybe vegyék. Most úgy tűnik, talán finomabban szeretnének viszonyulni az építőiparhoz, s nem kívánják a válságot még inkább mélyíteni, de a valóságot nem lehet elkendőzni, hiszen bármelyik napilapban fellapozhatók az apróhirdetések, és ott, ha betekintést nyerünk, bizony láthatjuk, hogy mi mennyibe kerül. De talán még ez sem ad reális képet, legalábbis ezt állítják az ingatlaneladással foglalkozó ügynökségek, mert egy dolog az, hogy hirdetésben mennyit kérnek az ingatlanért, viszont a realitás egészen más, mert általában olyan áron nem lehet értékesíteni a lakásokat és a házakat, amennyit az eladók kérnének érte.
Ma ott tartunk, hogy a beruházók rettegnek a válság következményétől, eddig hősiesen ellenálltak, s nem engedtek az árakból, a kivárás taktikáját alkalmazták, de mostanra úgy tűnik, megtört a jég, hiszen az építőiparban is úgy dolgoznak a beruházók, hogy kölcsönt vesznek fel, s azt előbb-utóbb törleszteniük kell. Márpedig csak akkor tudnak fizetni, ha előtte eladják azt, amit megépítettek. Nos, ez az, amit manapság nehéz megtenni, mert alig van kereslet, s az a kevés vevő is, amikor meghallja, hogy mennyit kérnek a lakásokért, nyomban sarkon fordul, s azt mondja, visszajön majd később, ha majd szelídebbek lesznek az árak. A beruházók ma már ott tartanak, hogy sokan azt állítják, akkor sem hajlandóak újabb építkezésbe belekezdeni, ha egy-egy városban a legszebb és legfrekventáltabb helyen ingyen kapják a placcot, mert úgy tűnik, még így sem fizetődik ki nekik, s gyakran felteszik a kérdést, hogy ugyan kinek fogom én azt eladni. Azt állítják, hogy a befektetett pénzt nekik mindenképpen vissza kellene forgatniuk az ingatlanból. Eddig legalább 50 százalékos haszonnal dolgoztak, de nem volt ritkaság a 100 százalékos sem. Azt állítják, ahhoz, hogy valahogy megtalálják a számításukat, legkevesebb 30 százalékos hasznuk kell, hogy legyen egy-egy beruházáson. Azért ekkora, mert a vállalt kötelezettségeket ki kell fizetniük, s ha jól utána számolnak, nekik nem nagyon marad semmi.
Igaz, hogy a banki kamatok magasak, a beruházók esetében 10 százalék felett vannak, a szakemberek állítása szerint pedig ez nem lenne szabad, hogy több legyen 4 százalékos évi kamatnál. Ezen felül a nyersanyagra kirótt adó is elég magas, és a különböző telekhasználati és telekbejegyzési illeték sem csekélység. A hozzáértő közgazdászok szerint mindezt csökkenteni kellene, s talán akkor megnőne az ingatlanforgalom, s a nagyobb forgalom mellett az állam is megtalálná a maga hasznát. A lakásvásárlási kölcsönök esetében 10–18 százalékos kamatot rónak ki a bankok. Ez bizony nem kis összeg, erről is az a vélemény, hogy nem lenne szabad 10 százalék fölé emelkednie az évi kamatnak.
Az építőiparban az ingatlanforgalom csökkenése miatt máris tapasztalható a válság hatása, kevesebb az építkezés, nincs szükség munkaerőre, így 20–30 százalékos leépítésre lehet számítani, noha az év eleje óta bizonyos adatok szerint máris 40 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint tavaly ilyenkor.
Nézzük árakra lebontva, mi a helyzet az ingatlanpiacon. Tavaly nyáron a nagyobb városokban szinte versengtek egymással az ügynökségek, hogy ki kér többet egy-egy impozáns helyen épült tömbházban lévő lakásért. Belgrádban már a 3000 eurót is megközelítette a lakások négyzetméterenkénti ára, sőt volt olyan eset, hogy 5000 eurót kértek négyzetméterenként az ingatlanért. De ezek talán a szélsőségesebb esetek. Nézzük a hivatalos kimutatás szerint, mi volt a helyzet 2007-ben és 2008-ban az ingatlanárakkal Szerbiában általában, Belgrádban és Újvidéken. 2007 második felében Szerbia-szerte az ingatlanok értéke 1128 euró volt négyzetméterenként. Ez egy évre rá 1402 euróra ugrott. Belgrádban 2007-ben 1454, egy év múlva 1889 euró volt négyzetméterenként, Újvidéken 832 euró, majd egy év múlva 1136. Mind a három ár 2009 első felére a következő adatokra szelídült. Szerbia esetében 1318, Belgrádban 1776, Újvidéken pedig 1067 euró. Mindez az újonnan épített lakásokra vonatkozik. Ugyanis a régebbi építésű lakások esetében, ha kedvező helyen volt az ingatlan, akkor mondjuk Újvidéken akár 2000 euró felett is lehetett az ára. Nos, mára bizony megváltozott a helyzet. A régebbi építésű ingatlanok kevesebbe kerülnek, mint a most épülő házak és lakások, s az tapasztalható Újvidéken, hogy 1500 eurós négyzetméterenkénti árért sehol semmit nem lehet eladni a városban. A hirdetésekben kérnek ugyan nagyobb összeget, de az ingatlanforgalmazó ügynökségek szerint a legközkedveltebb helyeken, a központban, a Limánon és a Grbavicán sem hajlandóak a vevők 1000 eurónál többet fizetni négyzetméterenként. Ha most figyelembe vesszük azt, hogy a jóslatok szerint május elsejétől 20–30 százalékkal csökkenni fognak az árak, felvetődik a kérdés, hogy vajon akkor mennyibe kerülnek majd az ingatlanok. Nem tudni, hogy melyik árhoz igazítják a módosítást. Feltételezhető, hogy a nagyobb összeget veszik majd alapul. Egy biztos, aki ingatlanba szeretné fektetni a pénzét, jobban teszi, ha még vár egy kicsit. Bizonyára megéri, hiszen az árkülönbözet akár egy kisebb garzonlakásnak az értékét is jelentheti.
Egyébként az az általános tapasztalat, hogy amellett, hogy nagyon nehéz ma ingatlant eladni, a leggazdagabb vásárlók teljesen eltűntek a piacról, akik meg mégis rászánják magukat, hogy vesznek, azok mind készpénzben fizetnek, nem igénylik a bankkölcsönt, s általában 40 000–60 000 eurót szánnak egy-egy lakásra. Magyarán: ennyi pénzt lehet kérni mostanság az ingatlanért.
