Az emberiség történelmének legnagyobb gazdasági válsága zajlik éppen a szemünk láttára, körülöttünk is egyfolytában. Ebből a szempontból lényegében nem is vagyunk tisztában azzal, mennyit fognak majd egykoron erről az időszakról beszélni, mennyit fogják elemezni a mostani történéseket. A történelmi tapasztalatokból kiindulva feltehetően nagyon sok téves következtetés, ferdítés is napvilágot lát majd. Hogyan is tudnák majd a jövőben reálisan felmérni, leírni és elemezni, hogy mi és hogyan történt, amikor nem is kell időben előre menni, elég térben eltávolodni: egy nyugat- európai, vagy amerikai átlagpolgár, de még a képzettebbje és műveltebbje sem úgy látja a dolgokat, úgy ítéli meg, ahogyan mi éljük meg, már a mentalitásból és a társadalmi háttérből, a kulturális örökségünkből kifolyólag sem.
Mindez függetlenül attól, hogy negatív, vagy pozitív dolgokról van szó, ugyanakkor meg a kategorizáció sem különíthető el, hogy mi számít pozitívumnak és mi az, ami kivetni, vagy elvetni való. A határok ilyenkor még jobban elmosódnak, mint „normális” időkben. Vajon mennyire ítélhető el az a valaki, aki a jelen helyzetben nem tudná elviselni a meglévő adó-, és egyéb terheket és feketén dolgozik. Vajon rosszat tesz-e egyértelműen, aki a bejelentett munkások mellett néhányat feketén foglalkoztat, ugyanakkor azért biztosítja a megélhetését. A nem legális, nem törvényes dolgok semmiképpen sem kiálthatók ki helyeseknek, ugyanakkor a közszférában fennálló állapotok lehet, hogy papíron rendbe vannak rakva, sok esetben azonban erkölcsileg megkérdőjelezhetőek.
Szerbia helyzetét a gazdasági válság mellett, a belső gondok, felgyülemlett és megoldásra váró régi és új rendezetlen dolgok nehezítik. Mindez az ország be nem fejezett reformfolyamatainak, szerkezeti átalakításának következménye. Bizonyos esetekben a hozzá nem értés, más esetekben a politikai egyetértés hiánya, megint más esetekben a hatalom- és a pozíciómegtartásnak ösztöne hozta létre a mostani helyzetet. Amikor az egész világ a legsúlyosabb pénzügyi, és az ebből eredő gazdasági válsággal találta szemben magát, akkor nálunk még e mellett olyan problémák kerültek felszínre, mint a szervezett bűnözés, a korrupció, valamint a legtöbb, vagy legalább is sok esetben, sikertelen magánosítás folyamatának következménye. A legfelsőbb vezetés nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a bűnözés és a korrupció elleni harc elsőbbséget élvez, és hogy ebben a harcban nem lesznek kivételek. Vajon mennyire lehet ezt komolyan venni, és mennyire sikerül majd valóban visszaszorítani a szervezett gazdasági bűnözést és a korrupciót, mely sajnos minden szférában jelen van, az hamarosan megmutatkozik majd. Ha mindezek a nyilatkozatok csak valamiféle politikai célzatú frázisok, illetve üzenetek, az bizony legkésőbb az év végéig ki fog derülni.
Szerbia, mint mondhatni „fiatal” demokratikus ország, rengeteg problémával találja szemben magát, melyek a háborús és elszigeteltségben eltelő 90-es évekből maradtak vissza, valamint azokkal a torzulásokkal és téves beidegződésekkel, melyek az említett folyamatot követik. Ugyanakkor megkérdőjelezhető önmagában az is, hogy az a modell lesz vajon a tökéletes, melyet próbálunk utánozni, vagy pedig úgy járunk, hogy mire bevezetnénk, másutt már életképtelennek bizonyul. Bizony fogós, huncut és nehéz kérdések ezek. Az mindenesetre bizonyos, hogy a reformmunka az ország kulcsfontosságú rendszereiben, mint amilyen a rendőrség, igazságszolgáltatás, az állami igazgatás, az egészségügy, még nincs befejezve, sőt bizonyos szegmentumaiban társadalmunknak még el sem kezdődtek. Mindez csak nehezebbé teszi a felgyülemlett problémákból történő esetleges kilábalást. A tisztségviselők kijelentéseiből ítélve, szilárdnak látszik az elhatározás, hogy kitartanak majd a bűnözés és korrupció elleni harcban. Az is bizonyos, hogy ez ideig sok minden még nem történt ezen a téren. Remélhetjük azonban, hogy tényleg komolyan gondolják!
Többször elhangzott az is, hogy ebben a harcban nem lesz védelmezett személy, egyetlen szociális csoport, politikai párt, vagy nagybefektető sem élvezhet kiváltságokat. A gazdasági, számviteli és jogrendszer is okolható azért, hogy a vizsgáló szervek nehézségekbe ütköznek a bizonyítékok beszerzésekor, holott vannak kilométerekről látszó hatalmas csalások, visszaélések is. A korrupción és a bűnözésen kívül még egy problémát emelhetünk ki, amely a magánosításhoz kötődik, ugyanakkor sok esetben határos, illetve kapcsolódik a bűnözéshez és a korrupcióhoz. Annak ellenére, hogy Szerbiában lényegében a privatizáció még ma is tart, mára talán tisztábban láthatók a hiányosságok és a mulasztások. Nem véletlen talán, hogy ezek a kétes esetek a dolgozók tiltakozó megmozdulásait, tüntetését váltották ki. A gazdasági helyzet nehezülésével mind gyakoribbak azoknak a munkások a tüntetései, akik a magánosított vállalatokban dolgoznak. A legtöbb esetben nem politikai háttérrel sztrájkolnak, hanem a ki nem fizetett bérek, az egészségtelen és elviselhetetlenül rossz munkafeltételek, valamint az adásvételi szerződésben vállalt feltételek megsértése miatt tüntetnek. Ami tisztán jogi és gazdasági kategória. Mindezek nyomán elhangzottak olyan nyilatkozatok, hogy felülvizsgálnak minden gyanús privatizációt, hogy utólag kiderülhessen, szó van-e bűntett elkövetéséről? Szépen hangzik mindez, azonban a magánosítási folyamat esetében is az a helyzet, hogy nehéz meghúzni azt a bizonyos egyértelmű határvonalat, hogy mi számít, mi számított törvénytelen cselekedetnek és megvesztegetésnek, és mi csak egyszerűen lobbizásnak, közvetítésnek, tanácsadásnak, illetve, hogy a határon túl most divatos szóval éljünk, adóoptimalizálásnak. A képzeletbeli határvonalat pedig meg kell húzni! A gazdasági válság kifejlete lehet, hogy hozzásegíti majd az emberiséget ahhoz, hogy megtaláljon egy olyan modellt, mely mentes a túlzott és bürokratikus szabályozástól, ugyanakkor mégis ellenőrizni tudja a pénzügyi folyamatok alakulását. A bűnözés és a korrupció ellen pedig valóban harcolni kell minden szinten, ez nem lehet dilemma. Erről azonban nem beszélni, cselekedni kell!
