Világhatalom, a világgazdaság motorja, a világ csendőre, a világ népeinek gyűjtőtégelye, és sorolhatnánk még a világ szóval kezdődő jelzőket, melyek mind az Egyesült Államokra vonatkoznak. Talán természetes folyamat volt az, amikor a világ vezető államának, a szuperhatalomnak pénze lett egyben a világ forgalmi és elszámolási eszköze is. Az éppen az USA-ból eredő pénzügyi lufik és botrányok, a globális gazdasági válság és az amerikai gazdaság nehéz helyzete ellenére a dollár még tartja magát. De vajon így marad ez a jövőben is?
A világpénz-funkció betöltéséhez egy devizának több feltételnek is meg kell felelnie. Olyan konvertibilis nemzeti pénznek kell lennie, amelyet szívesen tartalékolnak, váltanak, használnak gazdasági és kereskedelmi célokkal, a helyi pénz helyettesítőjeként is bizalommal, azaz fenntartások nélkül elfogadják az országhatárokon kívül is. A kulcsvalutát kibocsátó gazdaságnak méretében is akkorának kell lennie, hogy a világgazdaságnak elegendő, forgópénz mennyiséget tudjon kibocsátani, amelynek fedezete a saját termelése és a jegybanki tartalék. Vagyis legyen képes pénzzel ellátni az egész globális világgazdaságot. Feltétel még, hogy egy ilyen gazdaság jegybankja legyen képes viszonylag stabil értéken tartani hosszú távon is a kulcsvalutát. Az amerikai dollár eddig azért volt képes világszinten meghatározó pénzzé válni, mert az amerikai gazdaság a második világháború után más gazdaságokkal ellentétben, épen maradt, ami jelentős későbbi növekedési előnyt jelentett. Az Egyesült Államok képes volt arra, hogy hitelekkel, segélyekkel támogassa a világ újjáépítését, ami természetesen dollárban jelentkezett. Az amerikai szövetségi banknak akkor még a rendelkezésére állt a megfelelő aranytartalék a dollár értékének garantálására, így adódott, hogy a többi nemzeti valuta értékének a stabilitása úgy volt biztosítható, ha a dollárhoz rögzítették az értéküket, és dollártartalékokat halmoznak fel. Az amerikai gazdaság jelenleg is a világ kibocsátásának 22 százalékát adja, a világon értékesített termékek 15,5 százalékát az USA piacán értékesítik, a tőkekihelyezések negyede is az USA-ból származik. Ezek az adatok leírják, hogy az USA gazdasága milyen jelentős szerepet játszik a többi ország növekedésében. Arra is utalnak, hogy milyen jelentős dollármennyiség áramlik ki a világgazdaságba.
Mostanában, a válság kitörése nyomán egyre erősödnek a hangok, amelyek a dollár világvalutaként mutatott gyenge teljesítményén aggódnak. Az Egyesült Államok ugyanis hatalmas költségvetési hiányt halmozott fel a lakosság túlfogyasztása, a terrorizmus elleni harc, a gazdasági krízis kirobbanása óta pedig a válságkezelő mentőprogramok jelentős finanszírozása miatt. Az elemzések és az egyre nyilvánvalóbb jelek szerint az amerikai államháztartási deficit, a hiány az idén a hazai össztermék 13,2 %-a lesz, jövőre pedig a várakozások szerint a GDP 13,6 %-a. Az USA fizetési mérlegében kialakult egyensúlyhiány hatalmas kockázatokat hordoz. A dollár esetleges összeomlása ugyanis nemcsak az Egyesült Államok problémája lenne. Egy ilyen forgatókönyv a világ globális gazdasági rendszerének esetleges teljes összeomlását, a káoszt vetítené előre, amennyiben nem sikerülne kivédeni valamilyen módon.
Az amerikai fizetési mérlegben kialakult hiány önmagában nem új jelenség, hiszen ez a helyzet gyakorlatilag a 70-es évek óta fennáll. Az USA túlfogyasztását immár 15 éve a kereskedelmi többletet produkáló országok finanszírozzák. Mindez megvalósulhat, mert a dollár elsőszámú tartalékvalutaként kiváltságos szerepet tölt be. Leegyszerűsítve, amikor valakinek a rendelkezésére áll a pénzkibocsátás, a pénzalkotás lehetősége, az megengedheti magának, hogy ennek előnyeit is élvezze és „kicsit” a saját malmára hajthatja a vizet. A mostani válság miatti finanszírozási problémák azonban oda vezettek, hogy mérséklődni látszik az úgynevezett feltörekvő országok nagyvonalúsága. Már nem akarják az amerikai túlfogyasztást finanszírozni, az elmúlt időben többször is jelezték egy másik tartalékvaluta létrehozásának igényét. A kínai központi bank elnöke, márciusban megjelent cikkében leírta, hogy a Nemzetközi Valutaalap által használt SDR rendszer, - special drawing rights, azaz különleges lehívási jogok, az alap adminisztratív célú devizája átalakításában látja a jövőt és a lehetőségeket. A kínai központi bank elnöke tehát egy olyan tartalékvaluta létrehozására tesz javaslatot, amely egy adott nemzet fizetőeszközétől független és hosszú távon is stabil marad. Véleménye szerint így kiküszöbölhetővé válnának azok a hiányosságok, amelyeket a nemzeti valuták természetüknél fogva magukban hordoznak. Elemzők szerint a javaslat Pekingnek azokat az aggodalmait tükrözi, hogy az amerikai gazdaság megmentésére tett kísérletek negatív hatással lehetnek Kínára. A távol-keleti ország az utóbbi évek gyors növekedése során felszabaduló pénzügyi forrásainak jelentős részét amerikai állampapírok vásárlására fordította. Most pedig a kibocsátott pénzek inflációs hatása miatt aggódik. Kínának ugyanis egyelőre nincs választása, mint a mintegy kétezer milliárd dolláros valutatartalékát amerikai dollárban tartani.
Az SDR rendszert egyébként 1969-ben vezette be az IMF a Bretton Woods-i egyezményben meghatározott kötött árfolyamrendszer támogatására, jelentősége azonban visszaszorult, miután 1970-ben a rendszer összeomlott. Jelenleg az SDR értékét egy négy valutából – amerikai dollár, japán yen, euró és fontsterling – álló valutakosárhoz kötik, és az IMF illetve más nemzetközi szervezetek a kvótakeretek meghatározására használják. Kína az SDR valutakosarát minden fő gazdaságra kiterjesztené, és olyan elszámolási rendszert alakítana ki az SDR és más valuták között, amely lehetővé tenné annak használatát a nemzetközi kereskedelemben és a pénzügyi tranzakciókban. A javaslat szerint az országok a rendelkezésükre álló SDR tartalékok kezelését az IMF-re bíznák, ily módon az átvehetné a jelenlegi tartalékvaluták szerepét.
Kína mellett Brazília és Oroszország tartozik az USA legnagyobb hitelezői közé, ők sem nézik jó szemmel a dollár folyamatos értékvesztését, illetve a befektetett eszközeik reálértékének csökkenését. Egyelőre egymásra vannak utalva, így nem tudnak érdemben változtatni a helyzeten. A jövőben változtatás szükségességét azonban egyre gyakrabban vetik fel. A dollár látványosabb szerepvesztésére viszont úgy tűnik akár évtizedeket is várni kell. Hasonlóan ahhoz a XX. századi lassú átrendeződéshez, mely során az angol fontról az amerikai dollárra terelődött a hangsúly. Ilyen szempontból a jelek szerint a XXI. század a feltörekvő országokról, de főként Kína térnyeréséről fog szólni. Lehet, hogy a jövő nemzedéke már a „dollárpapa”, „dollárbébi”, és más hasonló kifejezések helyett a „jüanpapa”, vagy „SDR-bébi” kifejezéseket használja majd?
