A fejlett országokban komoly törvények szabályozzák azt, hogy a csődbe ment cégek vezetőinek mit szabad tenniük, és mit nem. Ha tönkremegy egy vállalat, fizetésképtelenné válik, zárolják a számláját és felszámolják, akkor szankcióként a cég alapítóinak megtiltják azt, hogy újabb vállalatot hozzanak létre. Szerbiára ez a rendelet nem vonatkozik.
Akárcsak az élet más területén, az üzleti világ mozgásait is többnyire szigorú előírások szabályozzák. Léteznek olyan európai országok, ahol a csődbe juttatott cégek vezetői soha többet nem hozhatnak létre új vállalatot, ha már egyet tönkretettek, sőt vezető beosztást se tölthetnek be. Ezen még túltesznek az ázsiai országok, ahol nemcsak a cégek tulajdonosait és vezetőit büntetik azzal, hogy megtiltják számukra az új vállalatok bejegyzését, hanem ezt a leszármazottai és a rokonaik részére is megtiltják. Tehát abból a családból mindenkinek vezekelnie kell azért, ha valaki tönkretett egy vállalatot.
Ezzel szemben Szerbiában merőben más a helyzet, ha valakinek a csőd szélére jut a vállalata, zárolják a számláját, felszámolják a céget, s az illető akár már másnap új lappal indulhat, új céget alapíthat és folytathatja a régi tevékenységét. A haja szála se fog görbülni. A hatályban levő törvények engedélyezik ezt, de márciustól még inkább kedveznek a jogszabályok azoknak, akik gondatlanul irányítják a vállalatot. Márciusban módosították az adóeljárásról szóló és az adóügyi szervekre vonatkozó törvényt, aminek köszönhetően a cégek adószámának (PIB) bejegyzése a Cégbejegyzési Ügynökség hatáskörébe került (ezt korábban az adóügyi szervek irányították, ami sokkal jobb megoldás volt, hiszen nekik betekintésük volt az egész ügyvezetésbe).
Mióta megváltoztak a szabályok, a rosszul álló cégek tulajdonosai nyomban alkalmazkodtak a körülményekhez. Mivel a jogrendszer nem irányoz elő semmilyen megszorítást a vállalat vezetőire vonatkozóan, így bizony a csődbe ment cégek tulajdonosai nagyon is gyakran élnek a lehetőséggel, hogy az egyik kaput bezárják, s kinyitnak egy újabbat, azaz létrehoznak a másik vállalatot. Mivel a korábbi cégnek zárolták a számláját, így mentesülnek attól, hogy az adósságokat kifizessék, vígan kezdhetnek újabb vállalkozásba és a törvény még abban sem korlátozza őket, hogy a korábbi profiljukat folytassák. A Cégbejegyzési Ügynökségnek nincs felhatalmazása arra, hogy az új cég kérelmét elutasítsa, így akár szélhámosok is vállalatot vállalatra halmozhatnak.
A belgrádi Kereskedelmi Bíróságon jelenleg 9000 ügy van folyamatban, abból néhány százat tesz ki az efféle új cégalapítók esete. A becslések szerint 5–10 százalékát teszi ki az ilyen ügyek száma, amit egyelőre nem tartanak veszélyesnek, de minden jel arra mutat, hogy hamarosan akár a 15 százalékot is elérheti. Felvetődik a kérdés, hogy ha a törvény ilyen enyhén rendelkezik, akkor a cégek hitelezőinek, kölcsönzőinek milyen jogaik lehetnek. Valóban a kölcsönzők követelhetik az adósságot, megpróbálhatják behajtani a cégtulajdonostól, de ez minden bizonnyal egy hosszú pereskedési folyamat lesz.
Egyébként a Kereskedelmi Bíróságon azt tapasztalják, hogy a tönkrement cégek tulajdonosai közül a merészebbek valóban a csődbe jutást követő másnapon új céget hoznak létre a saját nevük alatt, a kicsit óvatosabbak a családtagjaik nevére nyitják meg az új vállalatot, akik pedig még körültekintőbbek, azok a foglalkoztatottak nevére jegyeztetik be az új céget.
Az a gond a törvénnyel, hogy Szerbiában igazi jogbiztonság az adósok szemszögéből nincs, noha az efféle eljárás jogi szempontból a bűncselekmény minden elemével bír, mégsem írja elő egyetlen egy jogszabály sem, hogy az adós megkárosítása esetén szankciót irányozzanak elő. Ezen sürgősen változtatni kell, hiszen talán nem létezik még egy ország a világon, ahol ennyire liberálisan viszonyulnának a vállalatokat tönkretevő cégvezetőkhöz.
