Hetek óta világméretű pénzügyi megrázkódtatások kezdetéről, gazdasági válságról, semmibe foszló dollár milliárdokról, átláthatatlan pénzügyi manőverekről és spekulációkról, tőzsdei összeomlásokról, recesszióról cikkeznek a lapok gazdasági és üzleti rovatai. Egy globális méretű csőd előjelei ezek, vagy csupán a könyörtelenül ható gazdasági törvényszerűségek helyre rakják a dolgokat? Még mindig nem látszik világosan.
Tény, hogy a globális pénzpiacok nehezen átláthatóak, az elégtelenül, vagy sehogyan sem szabályozott „árnyék bankszektor” mérete pedig az utóbbi 20-30 évben óriásira növekedett. A legnagyobb bankok is fokozatosan növelték „összetett” pénzügyi termékeik „kibocsátását”, többek között megkérdőjelezhető módon értékesítették a nagy kockázatokkal bíró jelzálogadósságokat. A spekulációs üzletek szerepe soha nem tapasztalt méretűre duzzadt.
A pénzügyi válság egyben jelzi, hogy a pénzügyi szektor, akárcsak a gazdasági élet más területei, nem képesek az önszabályozásra, hihetetlen megrázkódtatásokat eredményezhet a szabályozatlanság. Nyilvánvaló, hogy bankok felügyeletét és szabályozásának kereteit elengedhetetlen átalakítani. Minden pénzügyi intézménynek, hasonlóan a bankokhoz, elő kell írni egy minimális tartalékszintet és nem szabad megengedni, hogy a növekedési korlátokat kitágítsák.
A mostani válságnak a reálgazdaságra ható következményeit a szakértők szerint a politikusok továbbra is alulértékelik, illetve ha tisztában is vannak a valós helyzettel, a pánikkeltés megelőzése érdekében eltitkolják azt. Gyakorlatilag azonban minden komolyabb szakember és előrejelző intézmény egyetért abban, hogy 2009-ben a fejlett országokban a gazdasági növekedés jelentősen le fog lassulni. Globális szintem azonban a recesszió nem fog akkora lenni, mint a fejlett országokban, hiszen ma már a fejlődő országok számítanak inkább a világgazdaság motorjának. Vannak elemzők, akik például az Amerikai Egyesült Államok gazdaságában zajló folyamatokra egyszerűen csak úgy tekintenek, hogy a piaci törvények csak helyrerakják, korrigálják az előző időszak aránytalanságait, „túlzásait”.
Más részről világméretű pénzügyi válságra a „tisztán látó” bennfentesek és szakemberek már hónapokkal ezelőtt felhívták a figyelmet, az átlagemberekben azonban csak akkor tudatosodott, amikor már a madarak is csiripelték. Hitelválságnak nevezték kezdetben, majd kiderült, hogy jóval több annál. A globálisnak nevezett pénzügyi szféra egészét érinti, és számos elágazása van. Globális világunkban rég volt ilyen méretű pénzügyi megrázkódtatás, az utolsó, a dél-kelet ázsiai, több mint 10 éve lezárult.
A mostani válság első jelei voltak, amikor Amerikában kitört egy kisebb hitelválság. Leegyszerűsítve csak annyi történt, hogy az adósok nem fizették vissza a kölcsönöket ezért tönkrementek a hitelezők. Valójában azonban az egész egy összetett jelenség, nagyon mélyen kutatható okokkal. A történések egyszerűbb megértése céljából is legalább 2002-ig kell visszatekinteni, az akkor még virágzó amerikai ingatlanpiacra. Az ingatlanárak folyamatosan emelkedtek, minek következtében, akinek volt ingatlana, egyre gazdagabbnak érezhette magát, mert telke, háza, földje, birtoka szinte napról-napra többet ért. Ugyanakkor a pénzpiac is csábított, tele volt pénzzel, a bankok meg csak úgy kínálták a, lényegében elsősorban számukra kedvező kölcsönöket, hiszen nem igen találtak kedvezőbb befektetési lehetőséget. Érdemes volt tehát még kockázatos kölcsönöket is kihelyezni. Többnyire szegényebb, alsó középosztálybelieknek, színes bőrűeknek, gyerekét egyedül nevelő anyáknak, pályakezdőknek adtak hitelt. A kapitalizmus szélsőséges bírálói „ragadozó hitelezésnek” nevezik ezt a tevékenységet. Amíg felfelé mentek az ingatlanárak, ez jó üzlet volt, csak nyerni lehetett rajta és egyre többen haraptak a kedvező lehetőségre. Az amerikai gazdaságot a vásárlási láz tartja fenn, ez évek óta nyílt titok, nem kell Nobel-díjas közgazdásznak lenni, hogy ezt megállapítsa valaki. Aztán, egyik pillanatról a másikra összeomlott az ingatlanpiac, egyre kevesebbet értek a házak, nem lehetett őket már felárral és könnyen eladni. Több millió nem fizető adós már megrendíti a legerősebb pénzügyi szervezetet is. Ez a tömeges fizetésképtelenség magában még nem lett volna gond, hiszen ott volt az ingatlan, amire spekuláltak, csakhogy épp ezek az ingatlanok váltak eladhatatlanná. Hiába szolgáltak fedezetül a kölcsönöknek. A jó üzlet kezdett befuccsolni. A hitelválság globális jelenség lett.
Az Egyesült Államokban több száz milliárd dollárról beszélnek, melyet az összeomlás szélén egyensúlyozó pénzügyi rendszer megmentésére költenek majd. A sokszázmilliárdos injekció csak mélyítheti a válságot, egyre nagyobb bankok kerülhetnek nehéz helyzetbe. A szabad piac hívei is rossz szemmel nézhetik az efféle akciókat, szerintük ugyanis a gyengélkedőket és betegeket eleve nem szabad megmenteni, ez a „természetes kiválasztódás”, a versenyszellem tagadását jelenti.
A gazdaság egészét ugyanez a baj terheli, mint ami a válságot okozta: az egész amerikai gazdaság hitelre épül, a nagy beruházásokat, cégfúziókat mind hitelből, sokszor rossz minősítésű kölcsönökből bonyolítják le. Ugyanakkor az ország eladósodott, Kína hitelezi a vásárlási lázat a költségvetési és lakossági adósságot. Vásárlási láz nélkül viszont nem pörög a gazdaság. A GDP 70%-át a fogyasztás generálja. Kellemetlen függés alakult ki Kínával szemben, a sokféle adósság továbbra is létezik a rendszerben és nehéz előrelátni, hogy mi fog még történni, a pénzügyi válság hatásai egyelőre beláthatatlanok. Az elszenvedett, több százmilliárd dolláros veszteség sokak szerint csak a jéghegy csúcsa, az igazi veszélyt az egész fejlett világra kiterjedő, növekvő inflációval párosuló recesszió jelentheti.
Nem lehet egy az egyben elfogadni a kapitalizmus szélsőséges bírálóinak nézetét, de abban is van némi igazság. Szerintük a pénzügyi szektor a világgazdaságban úgy működik, mint az egészséges szervezetben egy daganat, vagy élősködő. Elvonja a pénzt az értékteremtéstől, mint a vért, oxigént, tápot a szervezettől, és egyre nagyobbá válik. Amikor akkora, hogy a szervezet nem bírja tovább, vagy elpukkan, vagy kimetszik, ellenkező esetben az anyaszervezet maga is elpusztul. Szerintük meg kellene tanulni tisztelni az értékteremtő munkát, a pénzt pedig degradálni azzá, ami alapvető funkciója, hogy az értékmérő eszköze és forgalmi eszköz. Ha csak a daganat egy részét operálják ki, az újra nőni fog.
Komoly szakemberek szerint is a súlyosan beteg bankszektort akkora adag injekciókkal pumpálják most fel, hogy beteg szervezete talán fel se tudja dolgozni ezt a nagy mennyiségű oltóanyagot. Az elemzők szerint az ilyen több százmilliárdos akciók ára nagy valószínűséggel az infláció felgyorsulása lesz.
A nyugati pénzügyi rendszer megmentésének ára kapcsán érdemes utalni azokra a világpolitikai viszonyokat is befolyásolni képes fejleményekre, hogy az említett Kína és némely arab országok saját pénzalapokból kezdik lassan, de biztosan felvásárolni a nyugati bankházakat.
Az energia- és élelmiszerárak látványos növekedése összefonódik a pénzügyi zavarok hatásaival, viszonylag egyértelmű, hogy mi is várható a közeljövőben. A spekulatív pénzügyi alapok látványos szerepet játszanak az alapanyagok drágulásában. Az árat viszont a legszegényebb országok lakossága fizeti meg. Ezzel eddig nem ismert méretű kockázati tényezők jelentek meg. Hirtelen fordulatoktól sem mentes politikai változások, széteső államok, migráció, és még több katonai konfliktus időszakába léphetünk. Az említett folyamatok a szélsőségek, a nacionalizmus és a populizmus előretörésének is kimondottan kedveznek.
Országunk fejlődésben visszamaradt, de perspektív, a világméretű, nagy nemzetközi munkamegosztáshoz nem minden szegmensében kötődő gazdaságának a hátrányaiból most előnyei is származhatnak. Remélhetőleg csak mérsékeltebb formájában gyűrűzik be hozzánk is a most már csak globális pénzügyi válságnak nevezett jelenség. Esetenként egyeseknek alibikét is szolgálhat! Ha nem jól alakulnak a gazdasági mutatók, rá lehet majd fogni, hogy a globális válság az oka mindennek!
