Gyermekkoromban a felnőttek gyakran incselkedtek a kisgyermekekkel azt kérdezve: Akarsz egy barackot? Ha a gyanútlan ifjú esetleg akart, nem lédús finom gyümölcs lett a jutalom, hanem ököllel, a legtöbb esetben azért gyengéden, viccelődve, de „megbúbázták”. Az amerikai választók többsége is „barackot” akart, hiszen Barack Obamát választották. Vajon mit kapnak? Üdítő, lédús, finom gyümölcsöt, vagy búbozást. Vajon az új elnök megállíthatja-e Amerika gazdasági befolyásának gyengülését, gyümölcsöző lesz-e a ténykedése, vagy fel kell készülni, hogy sokuknak esetleg az életszínvonal csökkenésében megnyilvánuló búbázás jut majd. Ez egyelőre a jövő titka.
Mondhatjuk azt, hogy tomboló és egyelőre továbbgyűrűző gazdasági válság közepette kezdi meg ténykedését az új amerikai elnök, a sorrendben a 44. Ehhez mérhető válságra csak egyszer volt példa az emberiség történelme során, akkor, amikor 1929. október 24-én megtörtént a „fekete csütörtök”. Az akkori válság az egész világra és minden gazdasági ágra kiterjedt, a társadalom átrétegződéséhez és milliók elszegényedéséhez vezetett. Több országban a belpolitikai rendszer átalakításához, a fasiszta törekvések megerősödéséhez, egyes államok agresszív külpolitikájához is hozzájárult.
A kapitalizmus világában folyamatosan megfigyelhető, hogy valamiféle rendszerességgel, 10-12 évenként különböző eredetűnek bélyegzett ciklikus válság ütötte fel a fejét, majd ennek áthidalása után a fellendülést újabb válság követte. A mostanihoz hasonló méretűnek azonban csak az 1929-es nevezhető. Annak a válságnak Amerika számára a legnehezebb szakasza néhány évig elhúzódott, de hosszú távú következményei egészen a második világháború időszakáig érezhetőek voltak. Végül a második nagy világégésnek lett több, katonai értelemben vett győztese, az egyértelmű gazdasági nyertes azonban mindenképpen az Amerikai Egyesült Államok volt. A második világháború után a világ szó szerint Amerika lábainál hevert. Akkor a világgazdaság össztermékének több mint negyedét ott állították elő. Pénzügyi egyeduralmát mutatja, hogy az egyetlen, akkor mindenütt érvényes nemzetközi fizetőeszköz az amerikai dollár volt. Az USA hatalmának lényegi alapját két dolog képezte. A világ akkor ismert kőolajtartalékainak mintegy 80%-a amerikai tulajdonban volt, vagy az ellenőrzésük alatt állt. A legfontosabb nyersanyagok és az azokból készült végtermékek árát ők határozták meg. Könnyű ám az ilyen előnyöket pénzre váltani! Folyamatossá tudták tenni az ország olcsó nyersanyagellátását, az általuk felkínált késztermékeket pedig extra jövedelmet megvalósítva tudták exportálni. Az erős dollár pedig lehetővé tette az olcsó belföldi hitelezést, ami folyamatos belső fellendülést eredményezett.
Mára merőben megváltozott a helyzet. Ma Amerika a világ ismert energiahordozóinak „csak” mintegy 8%-át ellenőrzi, a világgazdaság össztermelésének pedig alig több mint 5%-a származik onnan. Talán nem is tűnik annyira komolytalannak a tipikusan amerikai termék, a Coca-Cola árát összehasonlítani az olajárakkal! 1950-ben egy hordónyi Coca-Cola ára 23 hordónyi kőolajéval egyezett meg, ma ez az arány az egy a kettőhöz és egy a háromhoz érték között variál.
Lényegében nem újszerű dolog ez az egész, hiszen történelmi szempontból a távoli és a közelebbi múltban is a világot vezető birodalmak hatalma és befolyása olyan gazdasági alapokra épült, melynek nyomán ármeghatározó szereppel bírtak a perifériákról érkező nyersanyagokat illetően. Az ipari forradalom kezdetén az angol textilgyárak olcsón szerezték be a nyersanyagokat a gyarmatok kifosztásával, majd drágán adták el a készterméket.
Valami hasonló volt ez, mint amikor évszázadokig az osztrákok szabták meg a magyar gabona szállítási feltételeit, befolyásolva így az árát, folyamatosan nagy haszonkulcsra szert téve, melynek köszönhetően a birodalom (központja) virágzott. Itt jegyezhetjük meg, hogy a monarchia kiszorult ugyan vidékünkről, a „receptet” azonban itt hagyták, így lényegében csak a „szakács” személye változott meg.
Mára Amerika kiszorult a fogyasztói cikkek előállításának szinte minden ágazatából. A hadászati erején kívül az információs technológia terén maradt meg a világ vezető nagyhatalmának, de még az informatikai forradalomból származó előnyei is vészesen apadóban vannak. Obamának lesz tehát bőven dolga és feladata, a nagy kérdés az, hogy a választási ciklusok által behatárolt idő elegendő lesz-e ahhoz, hogy országát a vázolt irányokból más útra terelje, vagy a gazdasági gondok és kihívások egy része, az esetleges újabbakkal együtt, még az utódjára is rámaradnak. Mindenesetre, ami történni fog, annak az egész globális világgazdaság érezni fogja hatását.
