Normális körülmények között is nagyon nehéz tervezni a gazdaságban. A rendkívüli, „válságos” helyzetekben, mint amilyen a mostani, pedig szinte lehetetlen. Ennek ellenére tervezni kell, mégpedig minél rugalmasabban, hogy amennyiben kell, korrekciókat lehessen végrehajtani. A rossz terv is jobb a semminél. A felkészületleneket a válság örvénye egészen biztosan magával rántja.
Nem csak a válság túlélése érdekében, de mindenképpen szükséges meghatározni a gazdasági fejlődés stratégiáját. A hosszútávra szóló döntések meghozatalakor szem előtt kell tartani az ország, a régió, a szervezeti egység komparatív előnyeit és lehetőségeit, valamint geostratégiai helyzetét. A legrosszabb lenne ilyen helyzetben ragaszkodni a status quóhoz, hiszen az biztosan komoly lendületvesztéssel és visszaeséssel, recesszióval járna. Bátran folytatni kellene a gazdasági reformokat. A külföldi tőke idevonzása céljából szükségesek a további befektetések az infrastruktúra kiépítésében, valamint az adminisztratív, bürokratikus folyamatok leegyszerűsítése. Mégis, talán némileg felül kellene vizsgálni azt az elképzelést is, hogy minden bajunkat a külföldi tőke idevonzásával lehet csak megoldani, hiszen ha szűkösen is, de vannak hazai forrásaink. Okosan kéne felhasználni ezeket. Közgazdasági szempontból nem sok értelme van az olyan beruházásoknak, melyekkel ideiglenesen munkahelyeket teremtünk ugyan, de később az ilyen létesítmények semmilyen értelemben nem bizonyulnak hasznosnak. Sajnos gyakori eset az ilyen, amikor a különféle köztársasági és tartományi alapokból olyan beruházásokra költik el a pénzt, aminek semmi értelme a jelenlegi nehéz helyzetben. Lényegében politikai lobbizások és háttéralkuk nyomán nagyon sok olyan beruházás történik, melyről hamarosan ki fog derülni, hogy téves volt az elképzelés, feleslegesen fecséreltünk időt, pénzt és energiát. A politika ugyancsak kerékkötője lehet az állami adminisztráció, de legfőképpen az önkormányzatok hatékonyabbá tételének. Nehezen képzelhető el olyan fordulat, hogy az állami szervekben és az önkormányzatokban a szakmai rátermettség alapján töltsék be a munkahelyeket, ne pedig párthovatartozás alapján. Pedig rengeteg múlik azon, ha a megfelelő emberek kerülnének a megfelelő helyekre, igazi kiemelkedő, hozzáértő szakemberek, nem pedig megbízható „pártkatonák”. A jelenkori politikai viszonyokat ismerve kevés esély van egy hatékony államigazgatási és önkormányzati reformra, hiszen a csoportosulások ragaszkodnak a pozícióikhoz, ami önmagában is hatalmas terhet jelent az ország gazdaságára nézve, amit még tetézhetnek a hozzá nem értő ténykedésükkel. Tény, hogy szakember és káderhiánnyal küszködünk minden szinten, az is tény azonban, hogy vannak mellőzött személyek. Egyelőre nem látszik azonban a politikai készség és hajlandóság sem, hogy a „legjobbakat” hozzuk helyzetbe.
A válság fokozatos begyűrűzésével a gazdaság kifehérítésére tett erőfeszítések is semmivé válhatnak rövid idő alatt, hiszen a minden szinten beszűkülő piacok azt eredményezik majd, mind kevesebben dolgoznak legálisan és mind többen „feketén”. Általános jelenséggé válva ez még inkább veszélyeztetné a makro-egyensúlyt.
Nagyon fontos és kritikus momentum a makrogazdasági biztonság és egyensúly fenntartása. Ha mégis sikerül, abban az esetben Szerbiának van esélye arra, hogy a válságból súlyosabb következmények nélkül kilábaljon, hogy folytassa a gazdaság fejlesztését, amely pozitívan kihathat majd a társadalmi élet minden területére. A fegyelmezetlenség, a tévedések és melléfogások viszont az ilyen helyzetekben hatványozottan visszaütnek. Egyaránt érvényes ez mikro- és makroszinten, de a makroszintű történések hatásai azok, melyeket mindannyian érezni fogunk.
Szerbia egyoldalúan alkalmazni kezdte az Európai Unióval kötött, egyelőre átmeneti kereskedelmi megállapodást, amely előirányozza, hogy az elkövetkező hat évben, fokozatosan megszüntetik a vámot az ipari és mezőgazdasági termékekre. Ezáltal olcsóbbak lesznek az Európai Unióból importált egyes termékek. Egyúttal nagy vizsgatétel is lesz ez a szerb gazdaság számára, versenyképesség szempontjából. A globális gazdasági válság nélkül is számos olyan szerkezeti és rendszerbeli probléma várt orvoslásra, melyek nélkül nem lehet tovább lépni. Most egyszerre kellene átalakítani és védelmezni, ugyanakkor versenyképessé tenni. A lecke jól fel van adva!
Nemzetközi szinten is elismert fórumok, szakemberek próbálkoznak az egyes országok GDP növekedését megjósolni, ami, lássuk be, ilyen körülmények között szinte lehetetlen. Annyi biztos, hogy amennyiben ezt az évet a legcsekélyebb növekedéssel zárjuk, az mindenképpen sikernek lesz elkönyvelhető. Ha előre kellene osztályozni a teljesítményt, talán azt mondhatnánk, ha éves szinten meglesz az 1%-os növekedés, az már elégséges és bíztató, a 2% jó, minden 3% feletti növekedés pedig kitűnő eredmény lenne! De vajon lesz-e?
