Amikor a pénz eredetének kivizsgálása nem feltétel ahhoz, hogy valaki céget vagy netán kompániát vásároljon, akkor bizony furcsa dolgok történhetnek. Szerbiában minderre csak akkor derült fény, amikor egy nagy halat lefüleltek, s kezdték boncolgatni, hogy vajon honnan szerezte azt a vagyont, amelyet magáénak tudhat.
A belgrádi sajtó a napokban tette közzé, hogy nem kevesebb mint 100 millió euróra becsülik a hírhedtté vált Darko Šarić ingóságát és egyéb ingatlan vagyonát, és nemzetközi körözési parancsot adtak ki ellene. Kiderült, hogy Szerbia-szerte különböző cégeket és felszámolt vállalatokat vásárolt fel, senki sem kérdezte, hogy miből, csak utólag döbbentek rá, hogy kábítószer-kereskedelem áll a tetemes vagyona mellett. Ez az eset után kezdték boncolgatni, hogy valójában kik is a magánosított szerbiai cégek felvásárlói, s azoknak a pénze honnan, miből származik. Sajnos ha jobban utánanéznénk a dolognak, bebizonyosodnánk, hogy legtöbb esetben kábítószer-, fegyver-, üzemanyag-, cigarettakereskedelemből gyarapodtak az újdonsült magáncégtulajdonosok, de nem áll tőlük távol a zsarolás, csalás és a társadalmi vagyon fosztogatása sem. Ne felejtsük el, hogy itt 10 éven át háborús körülmények uralkodtak, meglehetősen sokan jutottak kétes vagyonhoz abban az időszakban.
A 2000. október 5-ei változás után, amikor bejelentették a nagyléptű magánosítás tervét, szép és hangzatos jelszavak hangzottak el, hogy a magánosítási folyamat áttekinthető lesz, tisztességes feltételek mellett zajlik az egész, ám csakhamar kiderült, hogy ez mind csak mese, a valóság merőben más. Némiképp azzal is magyarázható a helyes úttól való eltérés, hogy a külföldi befektetők nem érkeztek olyan gyors ütemben, mint azt előirányozták és a privatizálók csak a hazai érdeklődők körére számíthattak. Márpedig az akkori viszonyok közepette az itthoni befektetőknek nem volt túlságosan sok pénzük, így egyszerűen azért, hogy haladjon a magánosítás, szemet hunytak afelett, hogy ki miből és hogyan szerezte pénzét, amellyel vállalatot, céget vásárolt meg. Mindez eltartott legalább 2008-ig, csupán tavaly kaptak észbe a folyamat irányítói, hogy itt valami nincs rendben. De ez már eső után köpönyeg, hiszen 2002-től 2008-ig a 2312 eladásra szánt cég közül 1661-et magánosítottak. Ez alatt az időszak alatt megváltozott Szerbia vagyonjogi struktúrája és az új tulajdonosok kezükbe vették a megszerzett cégek irányítását. Legtöbb helyen mindez önkényes módon zajlott le, sokan a frissen szerzett vállalatotcsak arra használták fel , hogy azt továbbadják, s még inkább gyarapítsák a vagyonukat. A foglalkoztatottakra, a dolgozókra szinte alig voltak tekintettel, s ez gyűrűzött be mára oly módon, hogy egyre több a tüntetés, a lázadozó, elégedetlen és becsapott foglalkoztatottak az utcára vonulnak, s követelik elmaradt bérüket, kifizetetlen egészségügyi és nyugdíjbiztosításukat, és minden egyéb mást, amit az új tulajdonosok megígértek, de nem teljesítették.
Ebben ludas az állam is, elsősorban azért, mert nem nézett utána, hogy kinek mit adott el, pedig ha valaki állami cégnél kíván elhelyezkedni, bizony kérik tőle a büntetlen előéletről szóló bizonylatot, hogy nem folyik ellene sem rendőrségi, sem bírósági eljárás. Ezeknek a kétes hírű új tulajdonosoknak semmivel sem kellett elszámolniuk. Ha meg már megengedték nekik, hogy megvegyék a gyakran jól menő cégeket, akkor utólag ellenőrizni kellett volna, hogyan működtetik, teljesítik-e a munkáltató kötelezettségeit, és eleget tesznek-e az állam iránti anyagi és egyéb kötelezettségeknek. Meglehetősen elnézően viszonyultak hozzájuk, aminek most megvan a következménye. Igaz, hogy tavaly óta jobban utánanéznek annak, hogy kinek mit adnak el, a maradék alig 1000 cég esetében talán nem követik el e borzalmas nagy hibát, de ez már csak eső után köpönyeg.
