Sok mindenben hasonlítanak, és sok mindenben különböznek egymástól a természet-, és a társadalomtudományok. Az egyik különbözőséget talán úgy írhatnánk le, hogy a természettudományok „előre” dolgoznak. Kiszámítanak, felfedeznek, kikísérleteznek dolgokat, melyeket a jövőben hasznosíthatunk, míg a társadalomtudományok a legtöbb esetben csak utólag szolgálnak magyarázattal az események alakulásával kapcsolatban.
A közgazdaságtan matematikai módszerekkel is képes elemezni a jelenségeket, ennek ellenére nem a természet-, hanem a társadalomtudományok sorába tartozik. Nem meglepő tehát, hogy az eseményeket nem tudták előrelátni, azaz még most is folyamatban van a globális gazdasági válság okainak feltárása. A közgazdászok egy része máig sem vette észre, hogy a klasszikus értelemben vett kapitalista és a fogyasztói társadalom két alapvetően különböző rendszer. A kapitalizmust megelőző társadalmak egyszerűen és folyamatosan újratermelődő társadalmak voltak. A termelés technikája és annak a hatékonysága generációkon keresztül alig változott. Még csekélyebb volt a fejlődés az életszínvonalban és az átlagos életkor hosszúságát illetően. A nagyapa, de még a szépapa is körülbelül azonos körülmények között élt, mint az unoka. Ugyanolyan eszközökkel, szerszámokkal dolgozott, az átlagéletkor sem változott évszázadokon keresztül. A gazdasági válságok „menetrendszerűen” a kapitalizmus kialakulása után jelentkeztek, valamiféle periodikus rendszerességgel. A folyamatosan ismétlődő válságok ellenére a gazdaság sikeresebben fejlődött, mint a történelem során bármikor, amikor az ilyen válságok nem voltak jellemzőek.
A klasszikus közgazdaságtan a XX. század elején még, a polgári tradíciókkal rendelkező ipari országokban jól használható szaktudomány volt a vállalkozói gyakorlatban is. Elméleti alapjai, ismerjük be, mára elavultak. A közgazdaságtudomány megújulásának az a feltétele, hogy a jelenségeket hosszabb idő távlatában vizsgálja, az emberi tényezőknek pedig több figyelmet szenteljen, azaz az eddiginél sokkal inkább humán jellegűvé váljon.
A klasszikus kapitalista társadalom átalakulásával, soha nem tapasztalt minőségi változást jelentett a fogyasztói társadalom kialakulása. Eredményeképpen megsokszorozódott a termelés és a fogyasztás. Csökkent a fogyasztás korábbi polarizáltsága is. Nyilvánvaló negatívumai ellenére ez a változás hozott először igazi felemelkedést a társadalom nagy rétegei számára. A kapitalista osztálytársadalom átalakult jóléti-fogyasztói társadalommá, ahol azért a viszonylagos jólét ellenére vannak hajléktalanok, bűnözők, prostituáltak, elnyomott kisebbségek, nemzeti gyűlölködések és más hasonló negatív jelenségek. Az emberek többségének azonban a mai értelemben véve, emberi életkörülményeket biztosít. De, a fogyasztói társadalomban már más indíttatások vezérlik a társadalom alapsejtjeit, az embereket, mint a klasszikus kapitalizmus idején. Itt már elsősorban nem a korábbi igényeknek megfelelő árukat és szolgáltatásokat kell sokkal hatékonyabban kielégíteni. A gyorsan változó új igényekhez is állandóan igazodni kell. Nem csupán folyamatosan olcsóbb élelmet, ruhát, cipőt, lakást kell előállítani, de sok esetben akár drágábban, de a változó igényeknek jobban megfelelő termékeket kell biztosítani. Korábban az élelem és a ruházkodási költségek a fogyasztási kiadások közel 80 százalékát tették ki, ma viszont a fejlett társadalmakban már a harmadánál is kevesebbet. A két igény tartalmában is alapvető szerkezeti változás jött létre. Korábban, évszázadokon át az emberiség történelmében, a kenyérre esett az élelmezési költség nagyobbik része. Annyira beivódott ez a pszichékbe, hogy még ma is felkapjuk a fejünket, ha drágul a kenyér, míg más cikkek drágulására esetenként fel sem figyelünk. Pedig ma, amit kenyérre költünk, összbevételünk tizedét sem teszi ki. A kalkuláció is megváltozott. Korábban a búza ára tette ki a kenyér árának nagyobb részét. Ma már nem, noha a búza termelői még ma is gyakran hivatkoznak a régi árarányokra. Ma az élelmiszerárakban a csomagolás és a reklám költsége messze meghaladja a mezőgazdasági felvásárlási árak összegét. Gondoljunk csak a mindössze 50, vagy 100 grammos „chips”-ekre, ahol a burgonya, só, néhány adalékanyag alig kerül valamibe, de a csomagolás, a reklám, a marketing teszi ki a termék árának nagyobbik részét, és jó propagandával rengeteget el lehet adni belőle. Se nem laktató, se nem egészséges, mégis veszik. Megállapítható tehát, hogy a jelenlegi fogyasztás már nem olyan, mint egykoron, az árucikkek vásárlása esetén a fogyasztókat már nem a régi indíttatások vezérlik.
A klasszikus közgazdaságtan képes volt arra, hogy a kialakult tőkés társadalomnak a mozgástörvényeit feltárja, viszont a fogyasztói társadalomnak már más mozgatórugói vannak. A közgazdasági elmélet szükségszerűen eltéved, és a jövőben is tévelyegni fog, ha nem kapcsolódik szorosan a történelemtudományhoz és a szociológiához, de a pszichológia is segíthet a folyamatok megértésében.
A fogyasztói társadalom lényegi hajtóereje a következőkben nyilvánul meg: keress még többet, fogyassz még többet, ennek nyomán mások is többet kereshetnek, így aztán többet is fogyaszthatnak. Ha mégse tudsz elég pénzt keresni, kapsz hitelt a bankoktól. Többe kerül, de azonnal hozzájuthatsz bizonyos dolgokhoz, amire lehet, tulajdonképpen nincs is szükséged. Az ilyen törekvések és életfilozófia, melyekre a reklámok, a propaganda neveli az embereket, a nagy multinacionális cégeknek kedvez, hiszen folyamatosan bővíthetik, megújíthatják termelésüket, terjeszkedhetnek, és ami a lényeg, mind nagyobb haszonra tehetnek szert. Az úgynevezett nyugati, jóléti társadalmakban ez a rendszer már a múlt század második felében kialakult. A gazdaság felpörgetését hitelekkel segítették elő. Abban az időben Közép- és Kelet-Európából nézve fogyasztói paradicsomnak tűnt ez a rendszer. Amikor aztán gyökeret vert nálunk is ez a felfogás, rá kell döbbennünk, talán tévúton járunk, hiszen a Föld kiapadóban lévő forrásai és készletei nem teszik lehetővé, hogy a rendszer hosszú távon életképes legyen. Egyébként sem biztos, hogy az jelenti a boldogabb jövőt, ha naponta elfogyasztunk néhány zacskó bugonyaszirmot, mesterséges üdítőket iszunk, hogy háromhavonta mobiltelefont cserélünk, 2-3 évenként kocsit váltunk! Ahogyan reklámmal, propagandával el lehet érni bizonyos termékek fogyasztását, úgy azt is el lehetne érni, hogy a jövőben egy tartalmasabb életstílust alakítsunk ki. A műszaki fejlettség szintje adva van hozzá. Talán ezt az új életstílust kellene (többet) propagálni!
