Aki egy kicsit is ismeri a helyzetet, nyilvánvaló számára, hogy mezőgazdaságunk már jó ideje és folyamatosan ezer „sebből vérzik”. A gondok hol az egyik, hol a másik ágazatban ütköznek ki, az egész rendezetlen helyzetnek pedig messzemenően nem látszik a vége. Leginkább az lehet az érzésünk, hogy egyre távolabb vagyunk az optimálishoz közeli megoldásoktól, önmagukban az állami támogatások sem tudják megoldani a gondokat, a helyzetet csak tetézi, hogy a feldolgozóipar nagy része a spekulatív nemzetközi tőke és a multinacionális cégek tulajdonába került, melyek most a nemzetközi és hazai piacon tapasztalható piacvesztésük nyomán még jobban tönkre tehetik a már eddig is kiszolgáltatott helyzetben lévő kistermelőinket.
Az egykori szocialista agrárpolitika sokak egyöntetű véleménye alapján irányt tévesztett. Ennek ellenére viszonylag eredményes mezőgazdaságot hagyott maga után, mely tulajdonképpen a 90-es évek történései közepette ment tönkre, az embargó, a hiperinfláció és sok esetben az állami cégek vezetőinek nem hozzáértése, hanyagsága, illetve gyakori korrumpáltsága miatt. Ezt az örökséget kellett volna az úgynevezett rendszerváltás után átalakítani, a nemzetközi versenyben konkurenssé tenni egy lényegében a családi farmergazdaságokon alapuló, de a többi szervezeti forma számára is helyet hagyó, korszerű struktúrává. A helyes cél feltehetően az lett volna, ha mára elérjük, hogy a mezőgazdasági terület legalább kétharmadán korszerűen felszerelt és ideális nagyságú farmergazdaság adja az árutermelés lényegi többségét.
A probléma azonban sokkal összetettebb, mint ahogyan általában a mi politikusaink tekintenek rá, leggyakrabban csak valamiféle rövid távú érdekeket szem előtt tartva. A mezőgazdaság ugyanis mindig több volt egy puszta gazdasági ágazatnál, a maga specifikus mivoltában. Évszázadokon át a falusi életformát is jelentette, mely ma is mélyen gyökerezik. Az iparosodás nyomán a falvakban élő lakosság aránya csökkent ugyan, de még ma is kevés olyan ország van, ahol a lakosság kevesebb, mint harmada élne falun. Az információs forradalom pedig a jövőben esetleg megfordíthatja ezt a tendenciát, hiszen a világháló, a korszerű távközlési eszközök és járművek jóvoltából kevésbé lesznek majd hátrányos helyzetben a falusiak, sőt, az életforma számos előnye a rendelkezésükre állhat. Minden valószínűség szerint a közeljövőben már, a falusi életforma felértékelődése várható.
Kevesen merik nyíltan kimondani, de úgy tűnik, a falvak életében a rendszerváltás kevés jót hozott. Az egykor sikeresen működő szövetkezetek és állami birtokok ugyanis a falusi társadalom egészének támogatói voltak. Tönkremenetelükkel, megszüntetésükkel és magánosításukkal nemcsak a munkalehetőség szűnt meg egy jelentős réteg számára, de a társastermelési lehetőségek is. Ha megnézzük a statisztikákat, a falusi munkanélküliség az országos átlagnak közel kétszerese. Az egykori birtokok és szövetkezetek sokat segítettek a falusi lakosság másodállásban történő foglakoztatásában is. Hasznos és egészséges szabadidő eltöltésnek minősíthető, ha valaki a rendes munkaviszonyból eredő kötelezettsége letöltése után háztájiban állatokat tart, zöldség-, és gyümölcstermesztéssel foglalkozik, vagy egyéb mezőgazdasági jellegű tevékenységet folytat. Ennek haszna, államilag is, nemcsak a megtermelt javak értékében mérhető, hanem sokkal hatványozottabb. Az egészséges életmód következtében pl. kevesebbet kell, (kellene) fordítani az ilyen lakosság egészségügyi ellátására. A szövetkezetek, mezőgazdasági nagyüzemek támogatták a falvak infrastruktúrájának a kiépítését is. Utakat, telefonvonalakat építettek, támogatták az oktatást, a sportot és a kultúrát. Mára ezek a kiadások kizárólag a költségvetést terhelik, illetve többnyire elmaradnak. Nézzünk csak körül kicsit falvainkban, láthatjuk hány kultúrház, hány művelődési- és sportegyesület szűnt meg az utóbbi években. A mezőgazdasági vállalatok dolgozóik üdültetéséről, továbbképzéséről, a gyerekek ösztöndíjazásáról is gondoskodtak. Ma ebben a tekintetben a falvak lakossága jóformán semmire sem számíthat.
Maga a kérdéskör tehát sokkal összetettebb annál, hogy némi területalapú támogatással, dotációval, néhány programmal és hitel-konstrukcióval megoldható legyen. Félő, hogy a közeljövőben tovább fokozódó gazdasági válság és recesszió eltereli a figyelmet erről a kérdéskörről, a falvak lakossága pedig újabb nehézségekkel nézhet szembe.
