2024. december 22., vasárnap

Határidő előtt befejezik a gyorsvasutat

Újvidék és Szabadka között háromnegyed óra alatt teszi meg a vonat az utat

A magyar határig húzódó vasút teljes egészében megépül 2024 végéig, azaz hat hónappal a határidő előtt befejezik az Újvidéket és Szabadkát összekötő szakaszt is – mondta Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Újvidéken tett látogatása során hangsúlyozta, hogy „a világ legjobb cégei dolgoznak a projekten, ezért 2025-től már gyorsvasúton utazhatunk Szabadkáig”. A 108 kilométeres szakaszból ugyanis jelenleg már csak 15 kilométert kell megépíteni. A földön futó sínek 76 százaléka már elkészült, ezenkívül a felül- és aluljárókon folyó munkálatok 57 százalékát is teljesítették a kivitelezők – tette hozzá a közlekedési miniszter. 

Kiemelte ugyanakkor, hogy a vonatok tesztelését 2025 januárjára tervezték, és három hónapot irányoztak elő az ellenőrzések elvégzésére. Az erre alkalmas szerelvényeket már megrendelték, így minden adva van ahhoz, hogy már 2025 márciusában-áprilisában vagy májusában elinduljanak a gyorsvonatok, és összekössék Belgrádot és Újvidéket a magyar határral. A fővárostól Szabadkáig egy óra 12 perc alatt juthatunk majd el, az Újvidéken felszállóknak pedig 45-46 percet kell utazniuk a határvárosig – mondta a tárcavezető, aki szerint a gyorsvasút jelentősen megváltoztatja majd a vajdaságiak életét. Amikor pedig a magyarországi szakaszon is befejeződnek a munkálatok, akkor „Budapestig meg sem áll a gyorsvonat” – erősítette meg a célt a miniszter. Magyarázatot is fűzött az állításához: „a magyar féllel megkötött egyezmény szerint Belgrádban, Újvidéken, Szabadkán és Budapesten ellenőrzik majd az úti okmányokat, így a határon nem áll meg a gyorsvonat”.

Vesić kiemelte, hogy a munkálatokat az uniós szabványoknak megfelelően végzik a kivitelezők, a nyár folyamán ugyanis Szerbia a vasúti közlekedésre vonatkozó rendelkezéseket minden tekintetben összehangolta az európai mércékkel. Csak így válhatunk a kontinens vasúti hálózatának részévé – erősítette meg azokat a korábbi nyilatkozatokat a közlekedési miniszter, amelyekkel több szerb politikus is megcáfolta a nemrégiben megjelent médiahíreszteléseket. 

Ahogyan arról beszámoltunk, Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter is megerősítette: meghatározott ütemterv szerint halad a Belgrádot és Budapestet összekötő gyorsvasút építése. A magyar sajtóban ugyanis olyan információk keringtek az elmúlt időszakban, hogy az európai szabvány szerinti biztonsági rendszert a kínai kivitelezők nem tudják megvalósítani az európai szabványoknak megfelelően, ezért leállították a munkálatokat. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta