2024. december 22., vasárnap

Gurulhatnak az oldtimerek!

Befejezte a veterán járművekre vonatkozó szabályozást az illetékes minisztérium

A jövőben a Közlekedésbiztonsági Ügynökség hatáskörébe tartozik majd az oldtimerek és a történelmi jelentőségű járművek besorolása – többek között erről rendelkezik az említett közlekedési eszközökre vonatkozó új szabályozás. A dokumentum befejezéséről Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter számolt be a nyilvánosságnak. Kiemelte: a szabályozás megodja mindazokat a problémákat, amelyekkel a veterán járművek tulajdonosainak az eddigiekben szembe kellett nézniük.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a közlekedésbiztonsági törvény módosításait tavaly szeptemberben érvényesítették. Ezen rendelkezések előirányozzák, hogy az illetékes minisztériumnak öt új szabályozást kell kidolgoznia: ezek egyike az a dokumentum, amely alapján szabályozzák az országban levő veterán járművek bejegyeztetését és nyilvántartását. A nemrégiben megalkotott szabályozás szerint a jövőben ezt a munkát a Közlekedésbiztonsági Ügynökség végzi majd, a belügyminisztérium viszont az érvényben levő belső szabályzata alapján regisztrálhatja majd az oldtimereket.

Az ügynökség által meghatározott besorolásba azokat a járműveket jegyzik majd be, amelyeket több mint 30 éve gyártottak, vagy ettől régebben regisztráltak először. A bejegyeztetés feltétele az is, hogy a veterán jármű működjön, eredeti alkatrészekkel rendelkezzen és kinézetében is megfeleljen annak, ahogyan legyártották. Az eredetiség kritériumait és a besorolás jellegét is a Közlekedésbiztonsági Ügynökség szakemberei határozzák meg – mondta Vesić. Kiemelte: a megfelelő szabályozás épp olyan jelentőséggel bír a múzeumok számára, mint amilyen fontos a magántulajdonban levő történelmi jelentőségű járművek megőrzése szempontjából is. „Sajnos a régióban Szerbia az egyetlen olyan ország, amely az eddigiekben még nem szabályozta az oldtimerek bejegyeztetését és nyilvántartását” – nyomatékosította az új szabályozás jelentőségét a tárcavezető a Szerbiai RTV műsorában. 

A beszélgetés folyamán felvetődött az a kérdés is, hogy lesz-e lehetőség az egyéves regisztráció helyett csak bizonyos időszakokra bejegyeztetni az oldtimereket: a veterán autók többségét ugyanis a tulajdonosaik nem használják a mindennapi közlekedésben. A miniszter szerint ezt is megvitatják a szabályozás elfogadásának folyamán. Azt a lehetőséget azonban már most is előrelátja az új szabályozás, hogy az uniós követelményekkel való egyeztetés nélkül is be lehessen hozni az országba a veterán járműveket. 2014 óta ugyanis kizárólag olyan használt autókat lehetett importálni Szerbiába, amelyeknél a tulajdonosaik be tudták szerezni a homologizációról szóló okiratot: a dokumentum ugyanis bíztosította, hogy a járművek megfelelnek az uniós szabványoknak. Ezen rendelkezés gátolta az oldtimerek behozatalát. A veterán járművekre vonatkozó, új szabályozás viszont kitér az összeegyeztetés mellőzésének lehetőségeire is. Vesić szerint az erre vonatkozó rendelkezéseket legkésőbb májusban már érvényesíthetik, így ettől kezdve akár Amerikából is be lehet hozni majd oldtimereket anélkül, hogy azok megfelelnének az uniós előírásoknak. 

Az illetékes tárcavezető hangsúlyozta: a veterán járművekre vonatkozó szabályozás javaslatát már továbbították az érintett minisztériumoknak, amelyektől az elkövetkező hetekben várnak visszajelzést. Ezt követően kerül a dokumentum a szerb kormány elé elfogadásra. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Diósi Árpád felvétele