2024. december 22., vasárnap

Szabályosan rollerezni!

Az eletromos rollerek bejegyzését a Közlekedésbiztonsági Ügynökség végzi – Mégis fizetni kell a levonók kiadásáért

Megkezdte az elektromos rollerek bejegyzését a Közlekedésbiztonsági Ügynökség. A múlt szeptemberben érvényesített közlekedésbiztonsági törvénymódosítás ugyanis már regisztrálható járműként kezeli az elektromos rollereket. Így június 15-től már csak azokkal az elektromos rollerekkel lehet majd közlekedni, amelyek megfelelnek az előírásoknak és rendelkeznek a bejegyeztetést igazoló levonóval. 

A törvénymódosítás az elektromos rollereket a könnyű elektromos járművek kategóriájába sorolja. Olyan közlekedési eszközként határozza meg, amelynek két kereke van, nincs ülőhelye és mechanikai irányítással rendelkezik. A szabályozás szerint az elektromotor ereje nem haladhatja meg a 0,6 kW-ot, a jármű maximális sebessége óránként 25 kilométer, a tömege viszont legfeljebb 35 kilogramm. A könnyű elektromos járművek kategóriájába nem sorolhatóak a monociklik, a biciklik, a segédmotoros kerékpárok, illetve az önegyensúlyozó rollerek vagy gördeszkák sem – hangsúlyozza a Közlekedésbiztonsági Ügynökség, amelynek döntő szerepe volt az elektromos rollerek használatáról szóló szabályzat megalkotásában.

SZÜKSÉGES A JÁRMŰ TECHNIKAI DOKUMENTÁCIÓJA IS

A törvénymódosítás által előrelátott szabályozást a múlt hónap elején fejezték be a szakemberek. Ez tartalmazza azokat a rendelkezéseket is, amelyek az elektromos rollerek használatát engedélyező levonó kiadásának és bejegyeztetésének módjáról szólnak. 

Ezek szerint a kérelemnek tartalmaznia kell a tulajdonos személyes adatait, a lakcímét és az elérhetőségeit is. Emellett az elektromos jármű márkáját, az elektromotor erősségét, a jármű gyorsaságát és tömegét is be kell írni. A kérelem mellékleteként át kell adni a tulajdonos személyi igazolványának beolvasott adatlapját is, illetve gazdasági személyek esetében a cégbejegyzésről szóló határozatot. Az igénylésnél kérik a jármű teljes technikai dokumentációját is, amelyet a vásárláskor kapott kézhez a tulajdonos: ezeket a kérelmezők utólag is lekérhetik az eladóktól. Kizárólag azokat a rollereket lehet ugyanis bejegyeztetni, amelyek megfelelnek a szabályozásban meghatározott kritériumoknak – hangsúlyozták a Közlekedésbiztonsági Ügynökség szakemberei. 

A Hivatalos Közlönyben megjelentetett szabályozás rendelkezik a matrica kinézetéről és elhelyezésének módjáról is. A bejegyeztetést igazoló levonó téglalap alakú: az ezüstszürke öntapadós matrica 36×60 milliméteres. Éjjel és nappal is látható, az eltávolításkor pedig meg kell semmisülnie – áll a rendelkezésekben. Ugyanitt kiemelik: a matrica felső részére a Közlekedésbiztonsági Ügynökség logója került, a közepén a könnyű elektromos járművek LEV jelzése kapott helyet latin és cirill írásmóddal, ez alatt pedig az elektromotor erejét (W), a maximális elérhető sebességet (km/h) és a jármű tömegét is (kg) feltüntetik. 

A rendelkezések azt is előírják, hova kell a levonót felhelyezni a járműre: a szabályozás szerint ugyanis jól látható helyre kell kerülnie, azaz a kormányoszlop felső részére. 

TÖBB MINT KÉTEZER DINÁRBA KERÜL A BEJEGYEZTETÉS

Az elektromos rollerek bejegyeztetésének kérelmezésekor mellékelni kell az eljárás költségeinek térítéséről szóló bizonylatot is. A nyilvánosságra hozott információk szerint a matrica kiadásáért 2060 dinárt kell fizetni. A díjazás összegét nemrégiben határozták meg: a rollerek bejegyeztetésének szükségességéről szóló bejelentéseket követően több szakember is azon a véleményen volt, hogy a környezetkímélő járművek regisztrációját ingyenesen kellene végezni annak érdekében, hogy ezzel is ösztönözzék a használatukat.

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk: Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság szakembere a matricák bevezetését jó megoldásként értékelte, amennyiben ingyenesen igényelhetőek lesznek. „A bejegyeztetést igazoló levonók szükségesek ahhoz, hogy a közlekedési rendőrök ellenőrizni tudják a járművek használatát” – mutatott rá a figyelmeztetések és büntetések hiányára a szakember. Ugyanakkor azonban az elektromos rollerek előnyeire is felhívta a figyelmet. „Ha támogatni szeretnénk a környezetkímélő, kis járművek használatát a városainkban, akkor a polgárokat ösztönözni kell, nem pedig elriasztani őket különböző illetékek bevezetésével” – erősítette meg Okanović a szakma álláspontját. 

Ennek ellenére a Közlekedésbiztonsági Ügynökség úgy döntött, hogy a bejegyeztetés költségeit mégis megfizetteti: a levonó kiadásának eljárását 1560 dinárral díjazza, míg a matrica nyomtatásáért 500 dinárt kér el. A kérelmek átvételét és a matricák kiadását 80 városban és községben végzik az ügynökség irodáiban, de a Szerbiai Autó-Motoros Szövetség helyiségeiben is megszervezik országszerte 150 ponton. Az érdekeltek a kérdéseikre választ kaphatnak azokon a telefonszámokon és e-mail-címen is, amelyeket a Közlekedésbiztonsági Ügynökség erre a célra hozott létre – mondta a Szerbiai RTV-nek adott nyilatkozatában Milan Milojević, az ügynökség szakembere. 

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség arra kéri az elektromos rollerek vezetőit, hogy tartsák tiszteletben a közlekedési előírásokat, használják a bukósisakot és a láthatósági mellényt. A szabályozás szerint vezetés közben nem viselhetnek fülhallgatót és nem szállíthatnak személyt a járművön. Az elektromos rollereket a kerékpárútként jelzett felületeken vezethetik, és csak abban az esetben térhetnek a közútra, ha az adott útvonalon nem létezik kerékpárútként jelzett felület. Ilyenkor viszont csak azokat a közutakat használhatják, amelyeknél legfeljebb 50 km/h a sebességkorlátozás. A kiskorúak viszont kerékpárút hiányában csak a 30 km/h-ás korlátozással ellátott közutakon vezethetnek elektromos rollert. A szabályozás szerint az elektromos rollereket 14 évesen kezdhetik el vezetni a kiskorúak.
Az említett járművek használatát már most is ellenőrzi a rendőrség. Szabálysértés esetén annak súlyosságától függően 3 ezertől akár 120 ezer dinárig terjedő pénzbírságot róhatnak ki a hatóságok, de bizonyos esetekben akár börtönbüntetéssel is sújthatóak a törvényszegők – figyelmeztetnek a szakemberek. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele