2024. december 22., vasárnap

Növekvő foglalkoztatás

– Ismét kaptunk egy kitűnő adatot, ez arról szól, hogy az országban egyre többen dolgoznak, illetve hogy többé nem probléma munkához jutni – jegyezte be Instagram-oldalára Siniša Mali pénzügyminiszter.

Az első negyedévben a munkanélküliség 9,4 százalékos volt, évközi viszonylatban csökkenést mutat, a múlt év azonos időszakában ugyanis 10 százalékos arányt jegyeztek – derült ki a Köztársasági Statisztikai Intézet legújabb adataiból. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottsági ráta 50,9 százalék, 1,4 százalékkal magasabb, mint 2023 első negyedévében volt, azaz most többen dolgoznak, állapította meg a tárcavezető. Kiemelte, hogy különösen örvendetes a fiatalok nagy arányú foglakoztatása, amit az átlagbér növekedése kísér: márciusban 96.913 dinár volt az átlagkereset. A munka az életet jelenti a családok számára, Szerbiában ma 2.360.588 ember dolgozik, majdnem félmillióval több mint 2012-ben – szögezte le Mali.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás