2024. december 22., vasárnap

Életbe lép a Kínával kötött kereskedelmi megállapodás

A Szerbia és Kína közötti szabadkereskedelmi megállapodás ma, július 1-jén lép hatályba. Ez a megállapodás több mint 20.000 terméket érint, és lehetővé teszi a szerb gyártók számára, hogy exportáljanak az 1,4 milliárd lakosú piacra, ami a közgazdászok előrejelzései szerint növelni fogja az országba irányuló exportot, és a helyi vállalatokat bevonja a kínai globális ellátási láncokba.

A megállapodást, amely 10.412 szerb és 8.930 kínai terméket érint, 2023 októberében Pekingben írták alá Tomislav Momirović szerb és Vang Ventao kínai kereskedelmi miniszterek Aleksandar Vučić szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök jelenlétében.

A megállapodás értelmében az első napon a termékek 60%-a vámmentes lesz, az elkövetkező öt-tíz évben további 30% válik vámmentessé, míg a legérzékenyebb termékek, elsősorban a mezőgazdasági termékek, továbbra is védettek maradnak.

A vámmentessé váló termékek esetében az első öt évben évente 20%-kal csökkentik a vámot, míg a tíz év múlva vámmentes termékek esetében évente 10%-kal csökken a vám. Július 1-jétől Szerbiából Kínába vámmentesen exportálható lesz többek között a friss gyümölcs és zöldség, a gyógyszeripari termékek, valamint a vegyipari és gépipari termékek.

Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter nemrégiben úgy értékelte, hogy a Kínával kötött szabadkereskedelmi megállapodás talán az elmúlt 25 év legnagyobb lehetősége a szerb vállalatok számára, és felszólította a hazai gazdasági szereplőket, hogy fedezzék fel a megállapodás lehetőségeit, és használják ki az általa nyújtott előnyöket a versenyképesség növelése, az üzlet bővítése és az export növelése érdekében.

A Szerbiai Gazdasági Kamara szerint a Kínával kötött szabadkereskedelmi megállapodás alkalmazásának kezdete az idei év legfontosabb gazdasági híre a szerb gazdaság számára, és nagy előrelépés a Szerbia és Kína közötti gazdasági kapcsolatokban, amelyek az elmúlt 10 évben dinamikus növekedést mutattak.

Szerbiában azt is várják, hogy a megállapodás segít kiegyensúlyozni az árucserét, azaz csökkenteni a meglévő külkereskedelmi hiányt, és növelni az export-import fedezettségét, ugyanakkor várhatóan bővülnek a beruházási és termelési kapacitások, és erősödik a gazdasági tevékenység, valamint megváltozik Szerbia befektetési helyszínként való percepciója.

A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint Szerbia öt fő exportterméke Kínába a rézércek és koncentrátumok, katódok, feldolgozott bükkfa, fagyasztott marhahús és motorok voltak. Ugyanakkor a kínai termékek közül az import értéke alapján az első helyen a kazánok, okostelefonok, hordozható gépek, légkondicionáló berendezések és színes fémlemezek álltak.

Szerbiában 1.560 gazdasági társaság működik többségi kínai tőkével, és ezekben mintegy 20.600 munkavállaló dolgozik, továbbá a tavalyi évben a külföldi befektetések közel egyharmada Kínából érkezett.

Szerbián kívül Európában csak Svájc és Grúzia rendelkezik hasonló szabadkereskedelmi megállapodással Kínával.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fotó:Beta