2024. december 22., vasárnap

Közös erővel a rurális fejlődésért

Vajdaság a mezőgazdaság terén is erősíti az együttműködését a kínai Sandong tartománnyal

Az eddigiekben megvalósított infrastrukturális és kereskedelmi együttműködést Vajdaság és Shandong tartományok kiterjesztenék a mezőgazdaságra és a rurális fejlődésre is – hangzott el azon a találkozón, amelyen Aleksandar Sofić tartományi régiófejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár fogadta a kínai Shandong tartomány képviseletét. A küldöttséget Lin Haibin, a külföldi üzletelésekkel foglalkozó kínai iroda vezérigazgatójának helyettese vezette.

A tárgyalófelek a találkozón kiemelték az eddigi együttműködés eredményeit is. Az infrastruktúra és a kereskedelem terén ugyanis már számos konkrét projektet és programot valósítanak meg. Ezek közül a legjenetősebbként az élelmiszerbiztonságról szóló kongresszust említették, amelyet az idén októberben is megszerveznek Újvidéken. A két tartomány együttműködését más területekre is kiterjesztik: a továbbiakban elsősorban a mezőgazdaságra és a rurális fejlődésre helyezik a hangsúlyt. A hétfői találkozón ezen lehetőségeket vitatták meg a vajdasági és kíniai képviselők.

A találkozón kiemelték, hogy Shandong tartományban a mezőgazdaság az egyik legfőbb ipari ágazat, és ilyen tekintetben a tartomány vezető helyet tölt be Kínában. Shandong területén több mint 10 ezer vállalat foglalkozik a mezőgazdasági termelés valamilyen formájával: tavaly 180 milliárd dolláros bevételt jegyzett a tartomány mezőgazdasága. A kínai küldöttség a zöldségtermelés és -feldolgozás közös fejlesztésére adott javaslatokat, de hangsúlyozták az állattenyésztésben és a virágtermesztésben rejlő technológiai és fejlődési lehetőségek közös kihasználásának jelentőségét is.

Aleksandar Sofić a találkozón bejelentette, hogy Vajdaságba szeptemberben a Shandong tartomány magas rangú képviselete látogat azzal a céllal, hogy együttműködési megállapodást írjanak alá egy közös bizottság megalakulásáról, amely az említett ágazatok fejlesztésén dolgozik majd. Emellett a szeptemberi találkozón a vajdasági és a shandongi egyetemek között is megkötik az együttműködési egyezményeket – vázolta a terveket a titkár. Ugyanakkor bejelentette, hogy a kínai küldöttség részt vesz azon a gazdasági-kereskedelmi konferencián is, amelyre több mint 100 vállalkozót várnak a kínai tartományból, és még ugyanennyi cég jelentkezésére számítanak Vajdaságból. A két régió testvéri kapcsolatáról viszont októberben írnak alá majd megállapodást a kínai Yantai városban – tette hozzá Sofić. Hangsúlyozta, hogy Szerbia nagy jelentőséget tulajdonít a július elsején megkötött szabadkereskedelmi megállapodásnak, amely által 10.412 szerb és 8930 kínai termék vált vámmentessé.

De Vajdaság és egyben Szerbia továbbra is számít a Shandong tartományból érkező befektetésekre – nyomatékosította a titkár a korábbi beruházások folytatásának jelentőségét. Emlékeztetett, hogy az eddigiekben 12 kínai cég 250,9 millió eurós befektetést valósított meg Vajdaság területén, amelyek által 2024 vajdasági lakosnak van stabil munkahelye. A cél, hogy növeljük a cégek és ezáltal a munkalehetőségek számát is – mondta Sofić, aki egyúttal bejelentette a motoralkatrészek gyártásával foglalkozó Jiangsu Lianbo Precision Technology kínai vállalat érkezését is területeinkre. A titkár emlékeztetett arra is, hogy Kína a második legjelentősebb külkereskedelmi partnere Szerbiának: a két ország közötti áruforgalom értéke 2023-ban elérte az 5,6 milliárd eurót.

Sofić javasolta, hogy az Újvidéki Vásáron megrendezett Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás partnerei 2026-ban a kínai tartományok legyenek: itt jelentős szerepet kaphatnának ugyanis a Shandong tartományból érkező cégek is. A kínai régió vállalkozóit egyébként a szintén Újvidéken megrendezett Regionális Üzleti Fórumra is meghívta a tartományi régiófejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár. A hétfői találkozón a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság, valamint a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség képviselői is részt vettek, de szerb részről jelen voltak az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának, az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézetnek és a Biosens Intézetnek a szakemberei is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tartományi kormány felvétele