2024. augusztus 22., csütörtök

Nem drágul a gáz a háztartások számára

Az ellátás biztosítva, a tárolók feltöltve várják az őszt

Erre az évre nincs tervben a földgáz árának emelése a lakosság számára, és az ipari fogyasztók is csak kisebb módosítással számolhatnak, függetlenül attól, hogy hogyan alakul a kőolaj ára. Ha a Közel-Keleten Izrael és Irán között nem történik nagyobb arányú összetűzés, a helyzet lecsillapodik, ellátási zavarok nem várhatók – közölte tegnap Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója. Hozzátette: a nafta hordónként 94 dollárról 85-re esett vissza, és ez nekünk kedvez, mert Szerbia esetében a kőolajképlet érvényesül, vagyis a kőolaj árához mérten alakul a gáz ára. Az Európában irányadó holland TTF gáztőzsdén most 1000 köbméter körülbelül 390 dollárba kerül.

„A magyarországi bérelt tárolóban még tavalyról megmaradt 163 millió köbméter földgáz, az udvarnoki tárolót feltöltöttük, és ez mind ki van fizetve, úgyhogy semmiféle ellátási zavartól nem kell tartani. A beszerzett mennyiségeket illetően egész Európában talán Szerbia áll a legjobban. Százszázalékos feltöltöttségről rajtunk kívül senki sem beszélhet, Európában 84 százalékos az átlag. Mi ezekből a tartalékokból szükség esetén könnyebben segíthetünk magunkon, korábban sem volt ezzel gondunk. A Gazprom szállítja nekünk a gázt, és számunkra csak az jelentene problémát, ha valaki szándékosan megrongálná a Török Áramlat csővezetéket, melyen keresztül érkezik az orosz gáz” – mondta a Srbijagas vezetője, a Tanjug beszámolója szerint, a Prva tévében.

Hét eleji, Bukaresti tárgyalásairól elmondta, a Románia és Szerbia közötti új földgáz-interkonnektorról beszélgettek a szomszédos ország illetékeseivel, és arról is szó esett, hogy Románia újabb gázmennyiségeket talált a Fekete-tenger alatt. „Abban állapodtunk meg, hogy ők 86 kilométeren építik ki a rendszerek összekapcsolását szolgáló vezetéket, mi pedig Mokrintól 13 kilométeren fektetjük le, de kiépítjük a Mokrintól Belgrádig vezető részt is, ezt nevezzük mi déli ágnak. Az interkonnektor elkészültével kb. 1,6 milliárd köbméter gáz érkezhet nekünk abból az irányból, és ezzel már jelentős forrás-diverzifikációt érünk el” – hangsúlyozta Bajatović. 

Nyitókép: A télen nem várhatók gázellátási zavarok (Fotó: Pixabay)