2024. december 22., vasárnap

Változások az agrártámogatási rendszerben

Törvénybe foglalják a vetőmagtérítést

Az agrárminisztérium értesítést tett közzé arról, hogy megkezdték a mezőgazdasági és falufejlesztési támogatásokról szóló törvény módosításait tartalmazó jogszabály tervezetének kidolgozását. A szaktárca megjegyzése szerint a dokumentum elkészítéséhez az agráregyesületekkel való megbeszélések alapján láttak hozzá, tekintettel az egyre nehezebb gazdálkodási körülményekre és az előző időszakban, valamint a mostani termelési ciklusban megvalósított eredményekre. A tervezetbe foglalt intézkedések között a növénytermesztők számára előirányzott közvetlen kifizetéseken kívül a fémzárolt vetőmag beszerzésére járó, hektáronkénti 17.000 dinár visszatérítése is szerepel. Az állattenyésztők a tehenek és bikák után 20.000–25.000 dináros egyedenkénti támogatásra számíthatnak, de bevezetik a szoptatós tehén kategóriát (ismertebb elnevezés szerint a tehén-borjú rendszert) is. Az állattenyésztési támogatások rendszerét átszervezik, egyszerűsítik, 17 kategóriában bevezetik a közvetlen kifizetéseket a tenyésztehenekre és -bikákra, tyúkokra, kancákra, csődörökre, anyakocákra, juhokra, kecskékre, a pontyra, pisztrángra, méhekre stb. Bevezetik a közvetlen kifizetés formájában történő támogatást azokra a tehenekre, melyek nincsenek termékenységi ellenőrzés alatt, valamint a szoptatós tehenekre. A szarvasmarhatartást illetően változik az állat életkorához között támogatási rend, a haltenyésztési támogatást pedig a halastó nagyságától teszik függővé.

Az állam konkrét javaslatai (mindenütt minimális értékekben kifejezve): A minőségi tenyésztehenek és -bikák után egyedenként legkevesebb 25.000 dinárt fizetnek. A tehenekre 20.000, a szoptatós tehenekre 25.000 dinár járna. A javaslat szerint a minőségi tenyészsertések, -juhok és -kecskék után  egyedenként 4000 dinárt, a lovakra legkevesebb 10.000 dinárt fizetnek, akárcsak a meleg vizes halastavak hektárjára, valamint négyzetmétererenként 20 dinárt a hideg vizes halastavak esetében. A tervezet szerint támogatásra jogosulnak azok a bejegyzett jogi személyek, vállalkozók, családi gazdaságok, amelyek bejelentették az állatokat, és szabályosan megjelölték azokat.

Támogatás egy naptári évben ugyanarra az állatra csak egyszer igényelhető. Ez alól kivételt képeznek azok, akik 2024-ben már jogosultak a minőségi, tej-, illetve húshasznú tehenek utáni támogatásra, ők ugyanis egy külön előírás szerint póttámogatásban is részesülnek.

Az augusztus 23-án közzétett tervezettel kapcsolatos konzultációk viszonylag rövid ideig, egy hétig, vagyis augusztus 30-áig tartanak. Az agrártárca arra kérte az állami szervek és szervezetek, ügyviteli társulások, vállalatok, a szakmai nyilvánosság és az agrárgazdaságok képviselőit, valamint a termelőket,
hogy tanulmányozzák át a tervezet munkaváltozatát, amely megtalálható a mezőgazdasági tárca honlapján (www.minpolj.rs ). Ugyanott hozzászólhatnak, észrevételeket, javaslatokat tehetnek. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pixabay