2024. szeptember 11., szerda

Útkarbantartás pályázat alapján

Okosutak veszik majd elejét a közlekedési baleseteknek

Még az idén kiírják a közutak karbantartását célzó versenypályázatot, amire harminc éve nem volt példa – jelezte Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter. Az RTS műsorában elmondta: A hazai úthálózat fenntartására évente 35-40 milliárd dinárt költenek, a megbízásokat versenypályázatok nélkül kapják a vállalatok, ezek némelyike több mint 30 éve kötött szerződés alapján dolgozik.

„Az Állami Számvevőszék három évvel ezelőtt meghagyta a Szerbiai Utak Közvállalatnak, hogy rendezze a helyzetet, és a törvénnyel összhangban válassza ki a munkálatok elvégzésére legalkalmasabb cégeket. Miniszterségem egyik első feladatának tartottam ennek a kérdésnek a megoldását, és arra számítok, hogy az év végéig kiírjuk a téli szolgálatra is vonatkozó versenypályázatot” – mondta Vesić. Meggyőződése, hogy az útkarbantartásra vonatkozó büntetőpolitika eredményes lesz, ugyanis a pályázatok alapján a nyertes vállalatok felelnek az elégtelen, felületesen végzett karbantartásért, és nekik kell megfizetniük a károkat, nem pedig a Szerbiai Utak Közvállalatnak. A pályázati módszerrel átláthatóbbá válik a karbantartásra elkülönített pénzek útja. Vesić szerint szigorítani kellene a közlekedésbiztonsági szabályok be nem tartásáért kiróható büntetéseket. „Az általam vezetett minisztérium egyebek között azt kérte, hogy keményebben szankcionálják a rendszám letakarását, és tegyék kötelezővé a ponyvát a kamionokon, mert az utakon rengeteg a sóder és egyéb szétszóródó, a közlekedésben veszélyes anyag.”

A miniszter közölte: A Szerbiai Telekommal és a Mihajlo Pupin Intézettel karöltve most készítik elő azt a projektumot, amely alapján a szerbiai közutak is okosutakká válnak. Ez azt jelenti, hogy „az utak önállóan kommunikálnak a gépjárművekkel, vagyis hogy az autó szoftvere leolvassa a közlekedési jeleket, és nem lehet gyorsabban hajtani a megengedettnél”. 
 

Nyitókép: Dávid Csilla