2024. október 28., hétfő

Kiegyeztek a termelőkkel

Az Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter és több termelőegyesület képviselője által ma aláírt egyezmény értelmében a minisztérium az elkövetkező 30 napban 10 ezer dinárnyi póttámogatást fizet ki mindazoknak, akik az idén a növénytermesztésben alaptámogatásra jogosulnak. Ezt a minisztériumból közölték, egyetértés született abban is, hogy a mezőgazdasági, falufejlesztési támogatásokat szabályozó törvény módosításával lehetővé teszik majd a hektáronkénti 17.000 dináros visszajuttatást, amelyet a bizonylattal rendelkező mag esetében fizetnek ki.

A szóban forgó eszköz-visszajuttatás iránt érdeklődők számára legkésőbb 2025. április végéig kiírják a pályázatot, és a termelők átadhatják igényléseiket. A hiánytalan dokumentációkat benyújtók legkésőbb 30 napon belül megkapják a pénzeszközöket. A 2025-ös évre vonatkozó, növénytermesztési alaptámogatást, a hektáronkénti 18.000 dináros összeget 2025. április 1-jéig kifizetik.

A megegyezés szerint a 2025-ös évben az eszközmegtérítési összeg nem lesz kisebb, mint 2024-ben, továbbá kitér arra is, hogy a mezőgazdasági- és a pénzügyminisztérium illetékesei tárgyalnak majd azoknak a törvényeknek az esetleges módosításáról, amelyek az adópótjegyekre vonatkoznak, lehetővé téve a pótadó összegének refakción keresztül történő visszajuttatását.

Az ezzel kapcsolatos aktivitások koordinálására létrehozandó munkacsoportban aktív szerepet vállalnak nemcsak a mezőgazdasági minisztérium, hanem a termelők képviselői is. Pontos határidőket fognak megszabni, a minisztérium pedig folyamatosan tájékoztatja majd a nyilvánosságot a munkacsoport aktivitásairól.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Paraczky László felvétele