2024. december 22., vasárnap

Jövőre rekordösszegű agrárköltségvetés

Támogatásokra több mint száztíz milliárd dinár jut

Rekordösszegű lesz 2025-ben az ország mezőgazdasági költségvetése, melyből 111,5 milliárd dinárt fordítanak támogatásokra. Évről évre bővül az agrárium fejlesztését célzó keret – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Aleksandar Martinović agrárminiszter. Elmondta, a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal abban egyeztek meg, hogy november 17-éig meghosszabbítják a NIS akcióját, melyben minden bejegyzett agrárgazdaság kedvezményes áron, 179 dinárért várásolhat gázolajat. Az eredeti határidő november 10-e volt. A miniszter arra biztatta a termelőket, hogy használják ki a lehetőséget, ugyanis a NIS új alkalmazást dolgozott ki, amely az Agrárkifizetési Igazgatóság honlapján érhető el, és ennek köszönhetően elektronikus úton is átvehető az agrárkártya.

A miniszter szerint „kétszínűség és szemtelenség” volt egyes mezőgazdasági termelők részéről, hogy a november 5-ei újvidéki tüntetésen szennyvizes tartálykocsiból locsolták le a városházát, és arra panaszkodtak, hogy semmit nem kapnak az államtól, miközben jelentős összegek érkeztek számlájukra. Közölte, hogy  Đoka Ćurčić és Petar Jevtić voltak az elkövetők, és hogy „Ćurčić 2022 és 2024 között a napraforgóra és alaptámogatás címén 927.306 dinárt kapott, ezen a héten, csütörtökön pedig átutalták neki a hektáronkénti 10.000 dináros póttámogatást is.”

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád illusztrációja