2024. december 22., vasárnap

Fizetik a tízezer dinárt a növénytermesztőknek

Aki nem nyitja ki elektronikus postaládáját, hiába vár a pénzre

A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium már a múlt héten, november 6-án közölte, hogy megkezdték a 10.000 dináros póttámogatás átutalását azoknak a termelőknek, akik 2024-ben növénytermesztési alaptámogatásra jogosultak. A pénzt a több gazdaszervezettel október 28-án aláírt megállapodás alapján fizetik ki, valójában vetőmagtérítés gyanánt, aminek az eredeti ígéretek szerint 17.000 dinárnak kellett volna lennie. 

Vannak, akik már a múlt héten fel is vehették számlájukról a póttámogatást. Az állami ünnep miatti hosszú hétvége után folytatódik az átutalás, erről tegnap a mezőgazdasági minisztérium Arárkifizetési Igazgatósága adott ki információt, és egyúttal ismételten arra kérte az érintett növénytermesztőket, hogy az eUprava portálon (https://euprava.gov.rs/) rendszeresen ellenőrizzék elektronikus postaládájukat (eSanduče). Miután megérkezik a kifizetésre vonatkozó végzés, vegyék azt át, valamint a panaszról való lemondásra vonatkozó utasítás szerint (Uputstvu za odustanak od žalbi https://uap.gov.rs/dokumenti/dokumenti/uputstvo-za-odustanak-od-zalbi-epodsticaji/) mondjanak le a panaszjogról. Így a határozat, azaz a végzés néhány kattintással jogerőssé válik, és a pénzt átutalhatják a termelőknek arra a folyószámlára, melynek számát az e-Agrar rendszerben megadták.

Szükség esetén a mezőgazdasági szakszolgálatok munkatársai, illetve a falugazdászok minden termelőnek segítenek, de részletesebb tájékoztatásért munkanapokon az Agrárkifizetési Igazgatóságot is hívhatják ezeken a fővárosi telefonszámokon: 011/30-20-100, 011/30-20-101, 011/30-20-118 vagy 0800/106-107.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele